Merénylet Petr Szimonyjenko ellen Kijevben!

Tegnap este Kijevben merényletet kiséreltek meg Petr Szimonyjenko, az Ukrán Kommunista Párt elnöke ellen.

A pártelnök egy televiziós vitán vett részt az “Első Nemzeti Televiziócsatorna” stúdiójában.
Amint azt az “Ukrajna 112” nevű ugyancsak televiziós csatornának telefonon elmondta, a vitaműsor után már várták a stúdió előtt, ismeretlen, feketeruhás, fegyveres egyének. Meg akarták gátolni a távozását, ám egy hátsó ajtón sikerült a kommunista pártvezetőnek “meglépnie” a rá várakozó banditák elől.
Szökését azonban felfedezték a latrok, és autóját is a kijevi forgalomban. Több alkalommal is megpróbálták leszoritani az úttestről. Ám a Melnyikov-utcánál már sikerült a tervük, és Szimonyjenko autóját ronccsá törve lebokkolták, majd Molotov-koktélokat dobáltak a járműre.
A pártelnök elmondása szerint ő maga nem sérült meg, viszont a vele utazó biztonsági őr égési sérüléseket és zúzódásokat szenvedett.
A Petr Szimonyjenko elleni merényletről pedig imigyen tudósit a banditisztáni Népszava:
“…Az UNIAN hírügynökség szerint viszont egy Majdan-aktivista, aki szemtanúja volt az esetnek, azt állította, hogy semmi sem úgy történt, ahogyan a politikus állította, és Szimonyenko hazudik. A pártelnök a tévészékháznál terepjárójával ráhajtott a járdára, “szanaszét hajigálva” a járókelőket, majd egy kereszteződésnél tüzet nyitottak az autójából – mondta.”
Tehát: egy “majdanovci” éppen kéznél volt, aki látta, hogy Szimonyjenkoék…majd vadul lövöldözve egy keresztezősésben…” És mindezt szemtanúként, aki követte Szimonyjenko autóját a tévé épületétől az ominózus kereszteződésig.
És a Népszava ezt közli! “Tájékoztatja” olvasóit. Hitelesen. Az UNIAN hirügynökségre hagyatkozva! Amely UNIAN amolyan döbrögista kézivezérlésre van állitva-mint az MTI!
Végülis! Egy a tábor-egy a zászló! Kék-fehér, és csillagos-sávos!
Egyébként a tegnapi televiziós vita volt az utolsó az elnökválasztás előtt, és Petr Szimonyjenko ezen bejelentette, hogy ő maga visszalép az elnökjelöltségtől.
(A versenyben ezidáig Petr Szimonyjenko a harmadik-negyedik helyen állt a népszerűségi listán, Gázos Julcsával váltakozva. B-R)
Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) Merénylet Petr Szimonyjenko ellen Kijevben! bejegyzéshez

  1. Élőfa szerint:

    Carjev is visszalépett, most ő is. Csak nyugatbarát jelöltek maradnak.

Hozzászólás