“Lassan és könyörtelenül végzik ki a sérült gyerekeket Szombathelyen”

Nem csak a Pető Intézettel akadnak gondok, úgy tűnik, országos a válság.

Amikor az ember gyereket vár, egyre gondol, hogy egészséges legyen. Az imák nem mindig hallgattatnak meg, és sok szülőnek most szeptemberben nem a könyvbeszerzés volt a legnagyobb problémája. Sokan jól ismerik a helyzetet, milyen az, amikor a gyermek minden lépését figyelni és támogatni kell, mert még a saját cipőfűzőjét sem tudja bekötni. Ez egy egész életen át tartó feladat.
Kép forrása: Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ
Az utóbbi hetekben nagy publicitást kapott a Pető Intézet, ami nincs mit szépíteni, bajban van. De nem ez az egyetlen intézmény Magyarországon, ami problémákkal küzd, hanem például a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ is. A hét elején egy neve elhallgatását kérő érintett anyuka – több szülő nevében is – kereste meg a szerkesztőséget a problémával kapcsolatban.

Szeptemberben tudatosult a központba járó gyerekek szüleiben, hogy az egyénre szabott fejlesztés körül súlyos gondok vannak, nagyon sok képzés leáll, vagy fontos terápiás fejlesztések szűnnek meg.

Az intézményről

Az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, ami nemrég az önkormányzattól állami kezelésbe került, fennállása során nagy hírnévre tett szert. Az intézményben a nevelői-oktatói munkának és a terápiás céloknak is megfelelő helyiségek és eszközök állnak rendelkezésre, mint például speciális gyógytornaterem, tornaeszközökkel. Az itt dolgozó szakemberek is speciális gyógypedagógiai ismeretekkel és végzettséggel rendelkeznek. A magas színvonalú oktatásnak köszönhetően a halmozottan sérült fejlesztő iskolai oktatás ügyében még törvénymódosítást is sikerült elérniük.

Eddig teljes körű, átfogó rehabilitációs foglalkozások folytak az intézményben, de jelenleg több terápia is megszűnt. A mozgássérültektől, illetve a halmozottan sérült gyerekektől megvonták a számukra legfontosabb fejlesztéseket, valamint az autista gyermekek mentális és fizikai javulását elősegítő, heti egyszeri gyógylovaglást. A járóképtelen gyerekek izomtónusát speciális gyógymasszázzsal aktiválják, de a mozgássérült piciknek a vízben történő kezelések is sokat segítettek az első lépések megtételében.

A súlyos és hajmeresztő problémákat jól jellemzi az is – és erről természetesen nem az intézmény tehet -, hogy egy elsős autista kisgyereknek kötelező elmennie erkölcstanórára, ami nagyjából akkora elemi baklövés, mintha egy kerekes székesnek balett órát írnának elő.

Mi a baj?

A törvény kimondja, hogy a sérült gyerekeknek joga van megkapni minden kezelést, amit megállapítanak számukra. A folyamat maga azzal kezdődik, hogy a kisgyerek egy szakértői bizottság elé kerül, akik meghatározzák első körben, hogy milyen terápiára van szüksége, és milyen terápia jár neki.

Ehhez képest amikor az idei tanév megkezdődött, a szülők megdöbbenve értesültek arról, hogy az iskolában 17 szakirányú végzettségű gyógypedagógusra lenne szükség, de az év elején csak négy helyet tölthettek be, vagyis a kezeléseket és terápiákat egész egyszerűen lehetetlen a hiányzó munkaerő miatt biztosítani a mozgássérülteknek és a gyerekeknek.

Szintén az egyik érintett anyuka Facebook-oldalán az alábbi poszt olvasható, melyet változtatás nélkül közlünk: “Mostanában gyakran emlegetett idézetem: „Minden társadalom tükre, ahogy szegényeivel, elesettjeivel, fogyatékkal élőivel bánik.” A Pető Intézetben is, ahogy a szombathelyi Aranyhíd Egységes Módszertani Nevelési-Oktatási Központban is azon dolgoznának, hogy ez a tükör ne homályos, hanem csillogó, ragyogó képet mutasson…. A mi kislányunk is halmozottan sérült, és jelenleg nálunk állnak a fejlesztések… (De semmi baj, majd az új stadionban biztos tartanak „esélyegyenlőségi napot”, esetleg lesznek majd para-versenyek, ahova kislányunk kitolja kerekesszékes társát, mivelhogy a mi kislányunknak még sikerült idejében és gyorsan megtanulnia járni.) Hát, igen, a cirkusz és a kenyér…”

Nem utolsó szempont az sem, hogy az idei tanévben bevezetett pedagógus-béremelés szintén a gyógypedagógusokat diszkriminálja leginkább, mert amit eddig túlóraként kifizettek nekik, azt most nem kapják meg.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ már ígért segítséget, de három hete tart a tanév, és még mindig nem történt semmi.

“Lassan és könyörtelenül végzik ki a gyerekeket”

Forrásunk azt is elmondta lapunknak, hogy van olyan kisgyerek, akinek néhány éve van hátra, és nagyon nem mindegy, hogy ezt az időt milyen körülmények között tölti, milyen életminőség jut neki, állandó fájdalom vagy nyugodt gyerekkor.

Üres kerekesszékek a szombathelyi intézetben
A szülők szerint ez felér egy modern kori Taigetosszal, azzal a különbséggel, hogy nem gyorsan és hirtelen, hanem nagyon is lassan, könyörtelenül és fájdalmasan végzik ki a gyerekeket.

Eddig a kormányzat azzal takarózott, hogy nincsen pénz a támogatásra. Ehhez képest a szombathelyi közbeszéd egyik nagy kérdése, hogy hogyan nevezzék el az új, 9,6 milliárd forinttal támogatott stadiont. Habár terveket még nem látott senki,  a nevéről már élénk vita folyik a városatyák között.

Most, hogy a szombathelyi szülők szembesültek azzal, amit eddig is sejtettek, úgy döntöttek, hogy összefogásra lesz szükség, és a gyerekeik nevében megküzdenek az őket megillető jogokért.
(F)

Bal-Rad komm:

„Minden társadalom tükre, ahogy szegényeivel, elesettjeivel, fogyatékkal élőivel bánik.”

“…a szombathelyi közbeszéd egyik nagy kérdése, hogy hogyan nevezzék el az új, 9,6 milliárd forinttal támogatott stadiont.”

(De semmi baj, majd az új stadionban biztos tartanak „esélyegyenlőségi napot”, esetleg lesznek majd para-versenyek, ahova kislányunk kitolja kerekesszékes társát, mivelhogy a mi kislányunknak még sikerült idejében és gyorsan megtanulnia járni.)

Kedves szülők! Valamit ideje lenne már végre tudomásul venni:

MAGYARORSZÁGON MÁR 23 ÉVE KAPITALIZMUS VAN!

Amit Önök reklamálnak-az csak a szocializmusban volt GARANTÁLVA!
(Meg kell kérdezni a dühös szülők szüleit!)

Talán alakithatnának egy futballcsapatot Önök is-ott az intézetben! A sérült gyerekeknek! Akik imádkoznának meg futballoznának!

petői.jpg
Galéria | Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s