A szőnyeg alatt

Sokan, akik viszonylagos, vagy tényleges jólétben élnek, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy létezik szegénység, van éhezés.
Többen, több helyen vitatták a szegénységi statisztikák adatait.
“Ha ennyi szegény lenne, úgy élnénk, mint Afrikában.” “Minden második ember szegény? Ugyan már!” “Teli vannak a plázák.” “Minden kölök kezében okostelefon van.” “Drága autókkal száguldoznak az utakon.”
Ez mind igaz. Csakhogy a lakosság közel felét érintő szegénységet nem úgy kell elképzelni, hogy én nem vagyok szegény, a mellettem álló szegény, a következő megint nem, de az ő szomszédja igen. A szegénységnek típusai, rétegei vannak.
Azonban a szegények döntő többsége láthatatlan. Nem tudjuk, nem látjuk a nyomorukat.
A plázákba nem járnak, nem ők ülnek a drága autókban, nem ők pakolják púposra a bevásárlókocsikat hétvégén.
Persze, úgy látványosabb lenne, ha az okostelefont nyomkodó, divatosan öltözött fiatalok, üzletemberek között megjennének kopott ruhájukban, ha beállnának a szupermarket pénztáránál kígyózó sorba a negyedkiló kenyérrel és zacskóból kiszámolnák gondosan az egész héten gyűjtögetett aprót. Ha az autópályákon a csillogó járművek között tolnák az ócska málnáskocsit, hullott (és illegálisan gyűjtött) ágakkal megpakolva. Lopott meleg. Mert tilos gallyat gyűjteni és tilos hullott gyümölcsöt szedni. Bizony, tilos.
Sok ember nem látványosan szegény. Csendben, észrevétlenül az. Ha tudatosan, vagy tudatlanságból nem nézünk oda, nem figyelünk, meg sem látjuk őket.
“Magyarországon senki nem éhezik” – mondják sokan. Most emeljük fel a díszes szőnyeget és nézzünk alá.

Idős emberek (többnyire nők), a lakótelepi konténerből veszik ki a lakók által nekik szánt, a valódi hulladék tetejére kirakott “szemetet”. Gondosan, zacskóba csomagolt kenyér, tészta, néhány szem alma, darab sajt, konzerv, szépen hajtogatott használt ruha. Csütörtök reggel jönnek, a kukás autó előtt. Van lakásuk, ruhájuk, még valamennyi nyugdíjuk is. De a rezsi befizetése, a gyógyszerek kiváltása után maradó pénzből nem tudnak megélni. Nem koldulnak, nem tüntetnek. Szégyenkeznek. Néhányukból télen hír lesz. “Fűtetlen lakásában kihűlt egy idős asszony.” “Halálra fagyott egy házaspár.”
Vannak családok, ahol akár mindkét szülő dolgozik és nevelnek két gyermeket. A bevételük 180 ezer (ez egy kétgyermekes család létminimumának a fele!), a rezsi, menza, bérlet, kinőtt ruha, cipő pótlása, tanszerek. Nagyon-nagyon beosztva megélnek.
Ha ennek a családnak van hiteltörlesztése, akkor már a minőségi éhezés biztosra vehető. Fizikailag nem éheznek (legalább a gyerekek), de megfelelő minőségű, összetételű táplálékot nem képesek megvásárolni.
Álláskeresési járadékot minimum 36, maximum 90 napig kaphat, aki elveszítette a munkáját. Tovább nem.
Létezik még az önkormányzat által, szociális alapon adható foglalkoztatást helyettesítő támogatás, ennek összege 22 800 Ft.

Ha a szülőknek már munkája sincs, de annyira szerencsések, hogy legalább közmunka van (ez egy családban csak egy embernek lehet, 10 hónapig!) és kapnak segélyt, családi pótlékot, akkor a maximum bevételük 120 ezer forint. Ebből kell rezsit fizetni, ha van hitel, a törlesztőt és megélni is ebből kell. Egy négytagú családnak.
A gyermekes családok 47%-a nem csupán létminimum alatt él az országban, hanem súlyos gondokkal küzd és nem képes minden hónapban elegendő élelmiszert vásárolni.

Sokan csapdában vannak. Ha hitelük van lakásra, házra, vagy akár autóra, azt nem értékesíthetik. Fizetik a törlesztőt, ameddig tudják, ellenkező esetben a bank elveszi az ingatlan, vagy autót, de a fennmaradó tartozás törlesztőjét továbbra is fizetni kell, vagy egy összegben befizetni. Akkor is, ha már nincs hol lakni és akkor is, ha már nincs autó. Az egyetlen megoldás, valahogy kinyögni a hitelt.
Létminimum alatt a magyar családok csaknem fele, 4,3-4,4 millió ember él. Súlyos helyzetben 3,2 millóan vannak.
Ők a láthatatlanok. Talán ott ülnek a szupermarket pénztárában, takarítanak a közintézményekben, vezetik a buszokat, seprik az utcákat, leolvassák a villanyórákat, de lehet, hogy tanítják a gyerekeinket. Az is lehet, hogy már nem látjuk őket, mert még van lakásuk, de munkájuk már nincs. Nem hajléktalanok, nem futunk beléjük az aluljárókban, nem kéregetnek a parkolókban. Az is lehet, hogy van televíziójuk, van internet. Ugyanis az előfizetés havi 2000 Ft. alatt megoldható, készüléket még akkor vettek, amikor volt munkahelyük és továbbra is kinyögik a költségét, hogy a gyerek, gyerekek ne szakadjanak le véglegesen, hiszen internet nélkül ma már szinte lehetetlen akár csak tanulni is.
Ettől még nem tudnak húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Az a család, ahol egyik nap krumplistészta, másnap grízes tészta, harmadnap rántott leves, majd paprikás krumpli kerül az asztalra, éhezik. Ezt nem látjuk, többnyire túlsúlyosak a nem megfelelő tápláléktól, mégis éheznek. Minőségileg éheznek. Emésztési, keringési és még számtalan egészségügyi problémát okoz ez az életvitel, de változtatni, kezelésre járni, gyógyszert kiváltani sem tudnak. Nincs miből.
Amit látunk, az az utcán alvó hajléktalan, a koldus. Látjuk a segélyszervezetek fotóit a nyomortelepekre juttatott adományokkal, az egy szobában lakó többgenerációs családokat, a határtalan, elmondhatatlan nincstelenséget.
Nem látjuk a szomszéd lakásban élő nyomorát, nem tudjuk, hogy egy faluval, vagy csak egy utcával odébb nem tudnak fűteni, vacsorára csak egy darab kenyér jut a gyerekeknek, a szülőknek még az sem. Azt sem látjuk, hogy palackos gázon melegítik a lavór vizet a mosakodáshoz, kézzel mosnak, hogy ne fogyjon az áram, évekig nem tudnak ruhát, cipőt vásárolni. Nem látjuk, mert az otthonok falai között marad. Ők többnyire nem kapnak segítséget sem.
A foglalkoztatási statisztikák szép adatokat mutatnak, hiszen nincsenek benne a minden ellátás nélkül élők, ők már a rendszer számára elvesztek. Munkavállalóként jelennek meg ezekben a hazug statisztikákban a közmunkások, a külföldön dolgozók és azok is akik csak egy (EGY!) napot is dolgoztak az év során.
Magyarországon 730 ezer gyermek él szegénységben. Ebből a 730 ezer gyermekből 170 ezer gyermek napról napra éhezik. Ennek a 730 ezer gyermeknek milyen lehetősége lesz tanulni? Hiszen a nem megfelelő táplálkozás, a kóros vashiány, vitaminhiányok sora, az ingerszegény környezet nem segíti a szellemi, mentális, fizika fejlődésüket. Az országban élő gyermekek 43% százalékáról beszélünk.
Igen, lehet úgy tenni, mintha nem lenne baj, mintha mindez hazugság lenne. Sajnos nem az.
Aki még most sem érti, annak elmondok egy rövid történetet. 50 éves nő, óvodában dolgozik. Elvált, 2 nagykamasz és egy kisebb gyerek él vele. Fizetés, családi pótlék, gyerektartás összesen 140 ezer forint. Hiteltörlesztő 50 ezer. Fával fűt (egy szobát), egész évben törleszti a tüzifát. Fizeti a rezsit, turkálóból pótolja a kinőtt, tönkrement ruhákat. Egy évben egyszer vesz dinnyét. Egy darabot a három gyereknek. Más gyümölcsre nem telik. A házat nem tudja eladni, mert lakni kell valahol, az ingatlan értéke és eladhatósága szinte nulla. A szükséges karbantartásokra (beázó tető, elöregedett nyílászáró, kilyukadt zuhanytálca, tönkrement hűtőszekrény) gondolni sem mer. Tehát van otthona, van munkája és fejenként havi 10 ezer forint élelemre. Az napi 330 forint fejenként. Ha elveszítené az állását (ez bármikor megtörténhet), akkor vége a történetnek.
4,3-4,4 millió ember él így, vagy még sokkal rosszabb körülmények között.
A válság hatása, a munkanélküliség emelkedése együtt járt a szociális rendszer szétverésével. Demagógia, vagy sem, nem díszburkolatokra, szökőkutakra, terek átnevezésére, stadionokra kellene költeni, hanem valós munkahelyteremtésre, oktatásra, egészsgügyre. A szociális hálót nem szétverni, hanem erősíteni kellene.

Lehet egy darabig kozmetikázni, hazug adatokkal szépíteni az egyre nagyobb bajt. De ezzel nem oldódik meg semmi, a nyomor terjed, súlyosbodik és egyszer szembesülni fogunk vele, ha akarjuk, ha nem.
Hazudhatnak nekünk, hazudhatunk önmagunknak. A valóság szembe fog jönni hamarosan.
(ordít)
Galéria | Kategória: BLOGOK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

30 hozzászólás a(z) A szőnyeg alatt bejegyzéshez

  1. Névtelen szerint:

    Gazdag disznók szívják a vérünket.Metszett pöcsű disznók zsákmányoltak ki.

    • vitorla123 szerint:

      Vajon a nem metszett az jobb? A Szijjártó,a Kósa,a z Orbán? Mitől jobb? Minden gazdag meglopja a szegényt! Profit a lopás gúnyneve.Csak passzióból,gazemberségből nem biztosítják az alapjövedelmet.Mert hogy néz ki,hogy nem munkáért kapja a bérét? És Orbán? És Kósa? És Szijjártó? És az igazgató urak? És a föld birtokosok? Ők ugyan hol dolgoznak?És mi a felelősségük? Mibe izzadnak meg?A naplopásba?

      • Névtelen szerint:

        Vitorla, akiket felsoroltál mind parazita zsidó.

        • Névtelen szerint:

          Kösz, hogy kioktattad,és azt hittem mindenki tisztában van orbán -Orsós –Olstein
          származásával.

        • Névtelen szerint:

          A “nem metszett farkú” ún. magyar vállalkozó 10-szer ganébb, mint bármelyik zsidó! Egy tál ételért, és egy üveg kannás borért dolgoztat napszámba, de még ezt is sokallja, és Erdélyből hozat még ennél is olcsóbb munkaerőt, lásd itt:
          http://mno.hu/ahirtvhirei/romaniabol-szallitjak-az-olcso-illegalis-munkaerot-1228546
          Ezek a híres “magyar gazdák”, ezt a rendszer akarják restaurálni.
          Aki nem tart velük, azt kinyírják.
          Vannak rosszabbak a zsidóknál, és őket itthon kell keresni, netán a szomszéd házban, vagy utcában!
          V.kutya

          Admin:

          CSAK ÉLNEK AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLDÁSAIVAL! A munkaerő, a személyek, és a tőke és szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségével. (Amúgy tényleg galádak!)

          • Névtelen szerint:

            V.kutya, eltanulták a zsidóktól!
            A 80-as évek végén Mo.-on toboroztak fiatalokat a zsidók narancsszedésre Izraelbe. Kimentek, azzal kezdték, hogy az útleveleiket elvették. Dolgoztatták őket a kibucokban hónapokig és egy fillért sem kaptak!!! A hazajövetelre sem!!! Volt akit a szülei kerestettek itthonról és egy év múlva tudták hazahozni!!!

          • Névtelen szerint:

            Vkutya. Azt miért nem írtad, hogy cigányok? Talán Erdélyben nem kapnak munkát vagy sokkal kevesebb bért. Ez baromi nagy csúsztatás részedről. Talán ostorral verve hajtották őket ide dolgozni?

            • Névtelen szerint:

              Te nagyon csúsztatsz, mert hogy nem jött be a “metszett farkú” dolog, akkor legalább egy kis cigányozás legyen benne.
              A cigány nem hülye, nem megy el tál ételért dolgozni, kannás bort nem iszik (“a csöves magyarnak való”), mert segélyt is többet kap annál!
              De a drágalátos nemzettestvéred – a magyar vállalkozó – a teljesen árja másik magyarnak a fenti “bérezéssel” szúrja ki a szemét, a többiről nem is beszélek.
              Benne vagyok pár Face csoportban, külföldön dolgozó magyarok között. Fő szabály a kint munkát vállalóknál: ne állj szóba másik magyarral!
              Nem én írtam, nem én mondtam, nem az én tapasztalatom.
              Ez van.

              • Névtelen szerint:

                Ez kimaradt belőle, a Face-n ez járja:

                Mit mondjak, igaza van, ő már tudja, MI NEM AKAR lenni!
                V. kutya

              • Névtelen szerint:

                Ember, ki csúsztat? Ne keverd a sz@rt.
                http://mno.hu/ahirtvhirei/romaniabol-szallitjak-az-olcso-illegalis-munkaerot-1228546
                Olvasd már el, cigányokról írnak nem svédekről. 🙂
                Te már csak tudod, hogy ki is az árja? Zsidó vagy ezek szerint vagy mesztic, talán biciklis?
                A faszbukkal meg példálózz máshol. Az összes szemét rajta van.
                Egyébként azt lehet átvágni aki hagyja magát. Talán kellene nyelveket beszélni és akkor nem szorul “nemzettárstól” munkára aki nagy valószínűséggel zsidó. Egyébként mindenhol van minimálbér. Ha az alatt fizetik vagy nem fizetik meg akkor irány a rendőrség. Nem köszöni meg a munkáltató amit kap. Csak azt lehet átverni aki valamilyen okból kifolyólag feketén dolgozik. Egyébként mivel tartanák sakkban? Nem mai csibe vagyok már, a Rémusz bácsi meséit mondjad másnak. Ez meg a végén, hogy “Nem én írtam, nem én mondtam, nem az én tapasztalatom.” -Mari néniknek jó szöveg a porta előtti padkán. 🙂

                • Névtelen szerint:

                  Ahhha, megérkeztünk!
                  Az a qrva Facebook, az a hibás mindenért!
                  Ott írkálnak mindenféléket ezek a gaz hazaáruló kinti magyarok!
                  Ők a leghibásabbak, meg amúgyis, zsidóbérencek!
                  Minek az a Facebook, amikor van Komszomolszkaja Pravda?
                  A sok szemét 3 milliárd ember, aki olvassa, ők hibásak mind, de te csa védjed a hazát, tőlem, és azoktól, akik kimentek innen!
                  Én még maradok, megvárom, amíg Putyin ideér!
                  Egyetlen dolgot találtál csak el: valóban biciklis vagyok!
                  V.kutya

                  • Névtelen szerint:

                    V.kutya, megint csak terelsz. 🙂
                    A többihez érdemben nem tudtál hozzászólni.
                    Pl. miért, hogyan és pontosan ki is vágta át a védenceiedet.
                    Csak nem te osztod az észt a totalcaron is méretes csöcsökkel? 🙂
                    Még egy aprócska észrevétel. Miért jársz ide, nem elég meggyőző a f@szbuk? 🙂

          • Névtelen szerint:

            Kedves Vöröskutya!

            Vedd már észre, hogy ezeknek a mórickáknak az égadta világon mindenki zsidó (a cigányok meg leninkább)! Nem mernek a tükörbe nézni, mert onnan is egy zsidó pofa néz vissza rájuk. 🙂

            O/P

            • Névtelen szerint:

              O/P, most melyik éned szólt? 🙂

              • Névtelen szerint:

                ?????????????

                Nekem csak egy énem van. Mivel itt a Bal-Radon egy olyan kérdéshez szóltam hozzá, amit helyismeret révén (jártam Odesszában és több családtagom is odesszai eredetű) a helyére akartam rakni, azért az Odesszit nicket használtam. Miután pedofil alakok (akik a kislányok bugyijába kukucskálás ,mellett mások nickjei mögé kukucskálva élveznek el) “kiderítették”, hogy más honlapon Phoenix nickkel szerepelek, úgy döntöttem – nem szégyellve a Phoenix név alatt írt dolgaimat -, hogy ezentúl itt Odesszit/Phoenix (O/P) néven fogok szerepelni. Én persze tudom, hogy a “Névtelen” sokkal erkölcsösebb 🙂 .

                Hogy én is Névtelenként jelentkezem, és csak az aláírásomban jelzem a net-személyazonosságomat, annak az az oka, hogy a finnyás Admin2 azt, hogy egyesek – például ti – gátlástalanul zsidóznak, cigányoznak, buziznak egész jól tűri, de az ez ellen való tiltakozás miatt letiltotta a szabályos belépésemet.

                O/P

            • Névtelen szerint:

              Odesszit, te beszélsz?
              A heftid miatt csak tisztes távolságból tudsz borotválkozni.

  2. major szerint:

    Ha annyira súlyos lenne a helyzet mint a cikkben szépen le van festve – konkrétumok nélkül – akkor a Fidesz nem nyerne kétharmadot, és nem nyerte volna meg ilyen fölényesen az önkormányzati választásokat !

    • Névtelen szerint:

      miért ne?? nincs kire szavazni csak xar van meg xarabb.Ez a választék

    • Névtelen szerint:

      Mennyien mentek el? 24 év alatt sokan mély apátiába zuhantak, míg mások morzsákért megvehetőkké! Ezért nyert a fidesz! … és persze az otthon ülőkre csak úgy zúdul a pozitív propaganda amit el is hisznek…
      Azonban a cérna el fog szakadni, csak idő kérdése, mert egyre növekszik a szegénység. 😦
      LW

    • Névtelen szerint:

      Nem nyert kétharmadot. 2010-ben olyan volt a törvény, hogy a leadott szavazatok 54%-val a parlamenti helyek 2/3-át el lehetett vinni. 2014-re – e 2/3-dal visszaélve – úgy változtatták meg a törvényt, hogy most már 40% is elég volt nekik a 2/3-hoz. Meglásd a legközelebbi (2018-as) választásokra már olyan lesz a törvény, hogy ha a Fideszre csak egyetlen szavazat is beérkezik, az övék lesz a helyek 2/3-da – vagy ami egyszerűbb, nem lesznek választások. Láttunk már ilyet …

      Egyébként a 2014-es parlamenti választásokon 60% volt a részvétel, úgy hogy a Fideszre az összes szavazásra jogosultnak mindössze a 24%-a szavazott. A mostani önkormányzati választásokon a Fidesz átlagosan a leadott szavazatok valamivel kevesebb, mint a felét kapta meg 40%-os részvételi arány mellett, azaz az összes szavazásra jogosultnak alig a 20%-a szavazott rájuk. Ők persze ezt nem csak elsöprő győzelemnek nevezik (ami még igaz is, lévén, hogy a többi párt még ennél is kevesebbet kapott), de a mögöttük felsorakozó nemzeti egységnek is, ami már Bazilika nagyságú hazugság.

      Odesszit/Phoenix

    • Névtelen szerint:

      Országgyűlési választás – 2014.04.06.

      8.241.488 fő választásra jogosult (ebből 221.954 határon túli!?)

      FIDESZ (Orbán Viktor)
      2.264.780 db szavazat
      27,48 %

      133 / 199 mandátum (66,83%)

      Európai Parlamenti választás – 2014.05.25.

      8.033.818 fő választásra jogosult

      FIDESZ (Orbán Viktor)
      1.191.163 db szavazat
      14,83 %

      12 / 21 mandátum (57,14%)

    • Névtelen szerint:

      Egy 10 milliós országban, 2 millió szavazattal választást lehet nyerni! De nem is akárhogyan, hanem egyenesen kétharmados többséggel! És még ezeknek a szavazóknak is legalább a negyede, vagy szavazati jogot kapott külföldi kettős állampolgár, vagy olcsón megvásárolt cigány! A maradék meg a média és az oktatás által agymosott idióta, vagy közvetlen anyagi érdek fűzi ehhez a kormányhoz.

      Ez a kapitalizmus, ez a liberális demokrácia, ez az a remek nyugati világ, amire a “diktatórikus” szocializmust lecseréltük.

  3. Kotró szerint:

    Sajnos valós probléma a szegénység.Soha nem jár egyedül.Valami egyéb probléma mindig társul hozzá.Betegség,rokkantság, pszichés problémák alkoholizmus stb.Mindenkinél más és más okok.
    Ezért nagyon nehéz ellene küzdeni,mert amíg a sokféle előidéző problémát személyre szabott módon nem szüntetik meg,folyton újratermeli magát.

  4. Névtelen szerint:

    Mindenki annyira tolvaj, amennyivel több van neki az átlagtól. (Futballistákra ez persze nem vonatkozik.)

  5. Névtelen szerint:

    Szerintem meg az egyszerű halandók pláne kistelepüléseken nem a pártállást nézték, mert némelyik istenadtának halovány lila fingja sincs se a pártokról se a pártpolitikáról.Hanem egyszerűen magát az embert nézték, aki elindult valamilyen párt politikai színben akit ismernek vagy pedig úgy gondolják hogy ismerik…

  6. PENSIONAR szerint:

    Petofi Sandor vers……..IGAZSAG ALSZOL??????
    IGAZSAG!!!!!alszol????vagy meg is HALAL???????
    E ferfi melto volt ra,hogy nyakarol
    Aranylanc fuggjon; s ime a helyett
    O fugg…….a hoher kotelen.
    S ennek nyakaban aranylanc van pedig
    HOHERKOTELEKEN kene fugnie-
    IGAZSAG!!!!!!!!ALSZOL??????VAGY MEG IS HALAL????
    Sajnos PETOFI SANDOR verseit nem tanitjak, aki kb 170 evel irta ezeket a verseket, es ime ,csoda semmi sem valtozott!!!!!!!!.Csak a gazdagoke, a haracsolo, ujgazdagoke a vilag.Ha a tizparacsolatot , verik a gyerekek fejebe, Petofi SANDOR IS MEGERDEMEL tobb figyelmet e GYALAZATOS VILAGBA.

    • eminens szerint:

      Igazad van ! Sajnos a magyar Petőfivel is gyalázatosan járt el, csontjai valahol egy kartondobozban porosodnak ! ( A leszármazói nem engedtek édesanyja sirjából DNS mintát venni )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s