Nem sikerült elnököt választani Görögországban, lavina indulhat el

Az elnökválasztás hétfőn megtartott harmadik fordulójában sem sikerült államfőt választaniuk a görög képviselőknek. Az alkotmány értelmében ezért fel kell oszlatni a parlamentet, és előrehozott választásokat kell kiírni a gazdasági válság sújtotta dél-európai országban.
Sztavrosz Dimasznak, a tisztségre egyedüliként jelölt korábbi EU-biztosnak ezúttal sem sikerült megszereznie a szükséges többséget.
A győzelemhez a harmadik fordulóban az eddigi kétszáz helyett már csak 180 szavazat kellett volna, de csak 168-an voksoltak Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltjére. A politikus ugyanennyi szavazatot kapott az előző fordulóban is.
A törvények értelmében tíz napon belül fel kell oszlatni a törvényhozást, és előrehozott választásokat kell kiírni Görögországban.
(MTI)
Bal-Rad komm: Ami lavinától pedig tart a “világ”: a radikális baloldali Syriza pártnak áll a zászló Görögországban az előrehozott választásokon!
Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) Nem sikerült elnököt választani Görögországban, lavina indulhat el bejegyzéshez

  1. Boci szerint:

    Elnyomják őket valamilyen módon
    Korrupció, nőügyek…valami csak akad

  2. Névtelen szerint:

    KKE vel mi van? Állítólag olyasmik mint Syriza. Vagy mégsem?
    Corvo Attano

  3. Határsértő szerint:

    Pedig ott nem is afféle illiberális Orbán-diktatúra van, mégis szétrothadt az országuk. Sőt, még Jobbik! Nem véletlenül az EU-tagság meg az „atlanti elkötelezettség” mindezeknek az oka? És mi is csak sötétben tapogatódzunk?

  4. Zászlós szerint:

    Egyetlen hópehely, sem érzi magát felelősnek a lavináért…

  5. Útkereső szerint:

    Sztem az Eu ill. mögöttese modellez , probálgat (mint kutya a.. na azt), demokráciát tanitgatott a görögöknek – hahahaha- és hát megunták. Valószínű, hogy nemzeti érzelmű kormányzást szeretnék újra visszaállítani. Drukkolok nekik. Zeusz sújtsa villámaival aki az ő népét rabszolgasorba akarja mindenáron kényszeríteni.

Hozzászólás