A magyar családok megmentői: a külföldön dolgozók!

A hazautalások értéke évről évre növekszik. Tavaly már meghaladta a 126 milliárdot.
2008-ban összesen 10,391 milliárd forintot tettek ki a külföldről történő hazautalások, egy évvel később már majdnem az ötszörösére rúgott az összeg, 49,145 milliárd volt az érkező pénz összege – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Profession.hu-nak eljuttatott adataiból.
2010-re ez az összeg már több mint 509 millió forinttal nőtt. 2011-ben összesen 72,079 milliárdot, 2013-ban 96,212 milliárd forintot kaptak az itthon maradottak.
2014 első negyedévében már 30,5 milliárd forint érkezett Magyarországra, a következő negyedévekben egyre csak nőtt az összeg, a tavalyi év egészében összesen 126,810 milliárd forint érkezett.
Segítenek az otthon maradtaknak
Sok olyan külföldön dolgozó magyar van, aki a fizetése egy részét rendszeresen hazautalja: egyesek saját maguk küldik, mások esetében viszont a munkáltató juttatja el a pénzt az otthon maradottaknak – írja L. Rédei Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense a Statisztikai Szemlében.
Pontos statisztika elkészítése azonban nem lehetséges, ugyanis rendkívül sok az eseti utalás. Az összeg becslését a tanulmány szerint az is nehezíti, hogy a már véglegesen kivándoroltak is küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket.
Ha a migrációt képes irányítani egy ország, és nem “egyirányú utcaként” működik, a fogadó államnál növelhető a haszon, a küldőnél pedig mérsékelhető a veszteség – vallja Rédei Mária. A munkaerő vándorlásának következménye, hogy a hazaküldött pénzekből a külföldön dolgozók támogatják a családtagjaikat, emellett fizetik a hiteleket.
A hazaérkező összegek növelik az otthon maradottak fogyasztását, ám Rédei Mária szerint ezeknek a pénzeknek csak kisebb hányada jut helyi fejlesztésre, például vállalkozás beindítására. Ha elegendő pénzmennyiség érkezik ahhoz, hogy az otthon maradt családtagok beruházásra fordítsanak belőle, akkor a külföldi munkából származó összeg hatására a nemzetgazdaság növekedhet.
Érdekességként megemlíthetjük: vannak olyan országok, amelyeknek létfontosságú a külföldről érkező pénz, ilyen például Tádzsikisztán és Libéria, ahol az ország GDP-jének közel felét, illetve harmadát a külföldön élő polgáraitól érkező pénz adja.
(profession)
Bal-Rad komm: “…a hazaküldött pénzekből a külföldön dolgozók támogatják a családtagjaikat, emellett fizetik a hiteleket…A hazautalások értéke évről évre növekszik. Tavaly már meghaladta a 126 milliárdot. ..” (Tarsoly egymaga többet sikkasztott!!!)

Tegnap Tapolcán kampányolt Kövér Laca! természetesen a döbrögista jelölt mellett. A bulit egy igazán nem túl nagy létszámú fórum zárta, és kiderült, hogy nem csak hithű Döbrögi-fanok járnak ilyesmikre. Mégpedig abból derült ki, hogy egy nő panaszkodott kicsit Lacának. Fölemlítette, hogy hogy sok jó dolog van ugyan, de az ipari parkban nettó 90 ezerért dolgoznak három műszakban az emberek. Kövér erre úgy válaszolt: “nem lehet a gordiuszi csomó átvágásához hasonlóan megoldani a bérek emelését, hiszen ha túl magasak, a vállalkozó odébb költözik egy országgal.”
Márpedig Magyarország MEGMENTÉSE-TALPRAÁLLÍTÁSA érdekében át kell(ene) vágni a gordiuszi csomót! (Ám az sem jelentene magasabb bért, de talán NYUGALMAT ÉS REMÉNYT IGEN!)
SZOCIALIZMUS KELL! És elölről kezdeni az ország újjáépítését! Az alapoktól! Egy gyomtalanított területen! Hogy legyen ISMÉT egy országunk, amelyben dolgozhatunk, és a munkánk béréből emberi módon megélhetünk!
Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) A magyar családok megmentői: a külföldön dolgozók! bejegyzéshez

  1. Jelentés szerint:

    Itt a lényeg.Minden családbol nyugat magyarban egy család tag nyugaton dolgozik,és haza küldi
    a fizetését,hogy az otthol maradottak ne dögöljenek éhen,és a SFR deviza hitel csalást fizetni tudják.Közben a családok szét esnek.
    Megvan az esély arra,hgy a németben dolgozo kömüves lánya Bécsben végzi Prosti ként.
    Rengeteg nyugaton a magyar prosti,svájcba azt mondod magyar nö,a svájci rávágja kurva.

  2. amúri tigris szerint:

    Ez a Kövér Laca nem csak pofára ocsmány/úgy szörnyen/:az agya helye is kong az ürességtől.Az ö juttatásaikat akkor miért lehet állandóan az egekig emelni?Ha nem emelhetnék maguknak,ők is továbbállnának?Meg kellene próbálnunk.

  3. hugo szerint:

    hazautalják,itt meg a fidesz (maffiacsalád) ellopja!!!!

  4. papái szerint:

    Amit hazautalnak apró pénz! Sok téveszme van itt a külföldön dolgozókkal kapcsolatban . Sajnos jelentős tapasztalatomat nem merem megosztani, mert a Fidesz, Jobbik, magyar ellenesek hazugságnak tartják , a szerkesztő meg agy mosottnak nevez. Ugyan ez történt a közmunka programról alkotott véleményem kapcsán , pedig minden szavam igaz volt. Sajnos ezen az oldalon nagyon ritkán sikerül véleményeket kulturált módon ütköztetni, pedig a hely tökéletes lenne e célból. Az ukrajnai események tájékoztatásában a BAL-RAD elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az oldal megismerését jelentősen elősegítette a jobbról balról érkezők tábora, de belpolitikai téren pártbeszédre nem sikerült felhasználni. Tisztában vagyok hogy az oldal egy bizonyos rétegnek a szócsöve, ennek ellenére , egymás megismerése, ledurungozás nélkül megtörténhetne. Jelentősen segítené ezt ha Admin mint mediátor, moderátor működne közre és mint az oldal üzemeltetője, nem markánsan a saját véleménye mellett törne lándzsát. Megvannak erre, eszméik védelmében ,a megfelelő elkötelezett személyek.

  5. imre--koppány szerint:

    hangsúly a gyomtalanítás.

Hozzászólás