Eljött hát a Nagy Nap!

Nagy napra virradt ma Budapest! Ma lesz a Pride! A “Budapest Pride”! A nemtelen horda budapesti tobzódásának a napja! Vonulással!-természetesen. Lássa ország-világ…a Nagy Nemzetközi Fertelmet!
Az Nagy Pesti Élvezkedés már jó egy hete tombol Pesten és Budán, de hát a Fénypont-a Csús!-az ma délután lesz! A vonagló csürhélkedés hatósági segédlettel és aktív közreműködéssel-ahogyan azt már megszokhattuk-fog dúlni Magyarország fővárosában keresztül-kasul.

pride

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik.
A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre – közölte a BRFK.
Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain.
Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán.
Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben.
Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson.
A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe.
A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.
Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

26 hozzászólás a(z) Eljött hát a Nagy Nap! bejegyzéshez

  1. Megrendezett vonuläs szerint:

    A Pride resztvevöinek nagy resze nem Homosexuälis.
    Külföldi fiatalok fizetett szineszek.Az a dolguk,hogy Europa fövärosaiban vonuljanak.
    Szälläs utazäs ingyenes,es havi 2 000 euro.
    Holland,Nemet,Oszträk fiatalokbol,föleg Discokbol toboroztäk a szemelyzetett.
    Usäbol fizetik öket,ezzel propagälva a homosexuälis nepeseg csökkentest.

    • adamko szerint:

      Ez a te bajod, mert így sokszor nyúlsz mellé, pedig te nem ismerkedni jársz ki, hanem egy jó kis numerára 😀 😀

      • Névtelen szerint:

        Tavaly ott voltam, nem úgy, mint maga. Nem beszél a többsége magyarul, szinte azt sem tudták, hogy hol vannak. Mondja, miért nem húz már innen a k. anyjába?

    • Névtelen szerint:

      Mindegy kik azok!Meg lesznek ma b@szva! 88/14

    • Névtelen szerint:

      Magyar embernek magyar buzikat!
      Ha Magyarországra jössz, nem verheted ki nálunk!
      Itt csak a fideszes lehet buzi!
      (forrás: írd be a Gugliba, hogy: “fideszes homoszexuális” – fura dolgokat találni, Jobbikra dettó).
      V.kutya

    • NSP szerint:

      Cím, elérhetőség? Jelentkezek. (hányzacskókat kérek, ez alapfeltétel!)

  2. Pozsony 907 szerint:

    Ez a csúcs, egyenlőre.

  3. Névtelen Tüske szerint:

    Ahogy múlik az idő, Sztálin és rendszere egyre szimpatikusabb lesz a normális emberek szemében. Nem volt migráció (csak szögesdrót, géppuska és aknamező), a bélféreg buzik börtönben voltak, és a munkakerülést büntették. Régi szép idők! A vasfüggöny lebontása volt a legnagyobb tragédiánk. Félmillió magyar elveszett és az ország ellumpenesedett és egy genetikai szemétdomb lett.

    • adamko szerint:

      hahahahaha

      Azért volt a vasfüggöny, mert a fejlett szocializmusban élő átlagemberek lettek volna a migránsok, aki tehette mind elment a hanyatló, rothadó kapitalizmusba 😀 😀

      Admin:

      A vasfüggöny mellé VOLT ÚTLEVÉL! Aki menni akart-mehetett! Ha maradni akart Nyugaton-maradhatott!

      • Indul Unk szerint:

        adamko!
        A fejlett szocializmusban átlag Váci úti (jó) munkásember voltam. Minden évben tengerparton nyaraltunk, három évente csodáltuk a rothadó kapitalizmust, sokan mégsem lettünk migránsok.
        Hála nektek, már mi is elértük a kapitalizmus rothadását. Itthon rohadunk a kánikulában, mert egy hétvégi strandolás többe kerül mint egy (akkori) bulgáriai nyaralás vagy SZOT üdülés.

      • Névtelen Tüske szerint:

        Nem mind ment volna el, csak a lumpen lelkületű, anyagias csürhe. Százezrek voltak akkor is külföldön (a nagyon korlátozott valutaellátmány ellenére), és a döntő többségük haza is jött. Aki kint maradt, az itthon is szemét volt, és ott sem lett más, csak kicsit többért vállalta. Viszont itt hagyott egy csomó adósságot, a nevelését, a taníttatását, az orvosi ellátását, és a legtöbbet, a hazával szembeni kötelességét. Egy marék üveggyöngyért eladta a büszkeségét, a nemzet szolgálata helyett idegenek szolgájává alacsonyodott.

    • Névtelen szerint:

      Amit én megéltem (57-ben születtem), az legkevésbé sem volt sztálini.
      Kádár Magyarországa sokszorta európaibb volt, főleg már a 80-as években, mint ez itt most, amit nem lehet semminek sem nevezni, nincs rá kategória.
      Te tetted ezt, Király!
      V.kutya

  4. furnan szerint:

    Nesze neked, demokrácia, kedves Magyarország ……

    Szégyen, és szégyen …..

  5. Civilizált álcivil szerint:

    Voltak áldott jó, talpig ember „személyiségeink”, akik a társadalmi élet minden zegébe-zugába elhelyezve oly bűbájosan részt vettek az új természetesség megalapozásában. Egyetlen picinyke példa. Egy férfi következik most, aki megelégelte, hogy zaklatják:

  6. Zls-179 szerint:

    A vonulás után el is indulhatnak a hanyatló ,rothadó, és teljesen lezüllött migránsokkal teli nyugatra a mentoraikkal együtt…Le fog ez tisztulni,mert le kell hogy tisztuljon!

  7. Névtelen szerint:

    Mocskos buzik!Ma végetek lesz a kurva anyátokat! Hajrá Újpest!Gyertek magyarok!Összefogás!FEHÉR HATALOM!

  8. Névtelen szerint:

    Pusztuljon a buzi-fertő!Ébredjetek magyarok!!!! Tapossuk el a csúszómászókat!

  9. Fóknai Zsolt szerint:

    Ki kell menni az utcára!Nem hagyhatjuk, hogy a ratyik bemocskolják a fővárost!

  10. Névtelen szerint:

    A tizeneves fiatalok nagyresze agymosott amerikai szubkultra majmolo, ritka kivetellel. Erdemes az Ask fm,oldalon beleolvasgatni a profiljukba, nagyreszuk buszke, hogy meleg vagy biszex, legnagyobb vagyuk egy uj tetko pirszing es majd nyugatra koltozni. Az a keves aki olvass az nem Egri csillagokat olvas hanem harypotert, Japan mangat meg animet.

  11. Névtelen Tüske szerint:

    Ezek a bélférgek pontosan a botrányt akarják ezzel a nyálkás csúszás-mászással kierőszakolni. Mivel maguk is a természet botránya, ezért ebben a miliőben érzik valakinek magukat. Ha nincs botrány, megsemmisülnek. Légüres teret nekik! – aztán majd valamikor jöhet a lángszóró.

  12. Névtelen szerint:

    Azért valljuk be: jó kis lóvét hagynak itt ezek a külföldi “bélférgek”! A fideszes trafikos, a jobbikos vendéglős vagy szállodás nem fogja őket elzavarni garantáltan! Az utcai harcot meghagyják nektek, ingyen katonáknak, barmok!
    V.kutya

  13. 1mudokon szerint:

    🙂 Valaki végig rakta trágyával az Andrássyt,a ratyi útvonalon.Alja bűz terjeng állítólag..http://index.hu/belfold/2015/07/11/szarszag_terjeng_budapest_pride_utvonalan/

  14. NSP szerint:

    Mint látható, a két -elméletileg- teljesen szembenálló világnézet ismét találkozik valami elutasításában. Ez is mutatja, hogy nagyon közeli, mivel a degenerációt utasítja el. Admin! Kérlek, gondold át!

  15. B.Kiss-Tóth László szerint:

    Üdv, Urak! Ezt a versemet 3 évvel ezelőtt írtam, de még mindig aktuális. Kommentként küldöm. B.Kiss-Tóth László

    B.Kiss-Tóth László: KURAFIK, HÍMRINGYÓK, FARTÚRÓK, RIBANCOK

    (A MÁSság vonulásának néhány pillanatfelvétele)

    .

    Judapest utcáin minden év derekán szivárvány színekben vonaglik a MÁSság. Idekint nincs semmi hamisság, blaMÁSság: szemlére jönnek a nemrég még eltitkolt ősrégi szakmából, …a pornóvilágból, a füstös és drogos lebujok zajából…

    .

    …e bohóckarnevált, mások is hadd lássák! * Kurafik, hímringyók, fartúrók, ribancok közt vonul az *intern’…, a *global’…, a here, a *femin’…, *antifa’…, mind, aki, még számít: közöttük nejestől őszödi, a böszme, transzban… Ó, ballib’.- aberrális őrület(!), ott, ahol össznépi jogokat követel a transzvesz’…, a herma’…, a homo’…, a pedo’…, a lesbi’…, a bisex’…, az animal’…, a sado’…, -kérditek, hogy- oda minek kell bármilyen társadalmi norma, keresztény érzület? .

    …miközben valahol sírdogál a préda és némán kuksol a klerikális credo… * Kétoldalt sorfalat, kigúvadt szemekkel kíváncsi csődület: cseppet sem erkölcscsősz apukák, anyukák, vén kujon nagyapák ruháit húzgálják apró gyermekkezek. Eljöttek mind ide egy kicsit edzeni(!)… Tagtársak, padtársak, kartársak, kantársak, fartársak, fajtársak, rajtársak, bajtársak, eléggé korán már nem lehet kezdeni(?)…

    .

    Elftársak, ugye már tetszenek pedzeni?! * Osztag itt, osztag ott, átok ‘fakabátok’, közpénzen, szolgamód, ti (t)rendre-vigyázók: (Köztük van nektek is talán a ‘babátok’?) Kik vagytok, kik MÁShol és MÁSkor és MÁSért) MÁSokat véditek, MÁSokat-szolgáltok?… * Keservből menekült, eltévedt ifjúság! Mindent lát, mindent hall, tudni vél, kivetít, micsoda pár(t)atlan értéket közvetít(!), és sulykol belétek a média-álság: Nincs semmi turpisság, gyertek hát, lássátok, mily’ menő mostanság nálunk is a MÁSság!

    .

    Sé, 2012.08.01-08.

Hozzászólás a(z) Indul Unk bejegyzéshez Kilépés a válaszból