Mint a sarokba szorított, pusztulását érző rettegő fenevad – úgy csapkod a donyecki repülőtérre beszoritott pribékhorda.
Ma délelőtt váratlanul ismét tüzérségi tüzet lőttek Donyeckre. Az egyik “Szmercs” gránát A Kijev – sugárút és a Poligráficseszkoj – utca kereszteződésében csapódott be egy buszmegálló mellett. A helyszinen azonnal megölt hat buszra várakozót, és az éppen a megállóba behajtó busz két utasát.
Alekszander Zaharcsenko azt is bejelentette, hogy ezzel a támadással egyidejűleg találát érte a város 53. számú iskoláját is. Szerencsére sem gyerekek sem pedig tanárok nem sebesültek és nem haltak meg, viszont egy másik becsapódás végzett négy civil járókelő városlakóval.
Lőjjék már szét a seggét annak a sok állatnak a reptéren! Meddig hagyják még gyilkolászni őket???
Nem a repterrol lonek!
Vegyel 1 terkepet es a becsapodas helyetol huzzal egy 40km eres sugaru kort, na azon belul bar honnet lohetnek!
Az a baj,hogy nem ukränok rekedtek a repteren.
Nincs mäs välasztäsuk mint a harc mert az oroszhirszerzes reszeröl a pokol vär räjuk.,az oroszegysegek azt a parancsot kaptäk,hogy sokukat elve kell elfogni informäcios porszivozäs celbol.
Egyetértek. Miért ? Mert megérdemlik !
“Poligráficseszkoj”
Komolyan van ilyen nevű utca ott?
Majd az oroszok rákötik őket vallatás közben. 😀
Donyeck és vidéke volt Ukrajna iparilag legfejlettebb része, bányákkal, nehéziparral.
A Dunaferr külföldi tulajdonosának is ott a székhelye valahol…
Hogy lehet így élni egy milliós nagyvárosban, ahol véletlenszerűen arat a halál ???
A város civil részeibe ágyúzók nem katonák, hanem TERRORISTÁK!!!
Mivel ez nem egyedi eset, mondjuk ki nyíltan, az UKRÁN HADSEREG EGY TERRORSZERVEZET !!!
“az UKRÁN HADSEREG EGY TERRORSZERVEZET !!!”
A bizonyító fotókat el kellene küldeni az EU kormányfőinek, politikusainak, az EU parlamenti képviselőinek, az USA szenátorainak, mert azok csak a nyugati médiák híreiből tájékozódnak…
Ne legyünk már ennyire naívak!
Szerinted nem tudnak róla, amikor ők “rendelték meg”?
urfang hősei nem nyugszanak…
Inkább arról a donyecki buszról beszélj, amit a szakadárok rakétája semmisített meg. A ti hőseitek se tétlenkednek.
Miről beszélsz?
Mert ez így csak vádaskodás.
Néhány hónapja nagyon tudtad milyen fénykép mit bizonyít és mit nem.
Nagyon leadtad azóta a szintet.
Urfang Te faszszopó csicska.
Az Ajdarosoknak szerintem hozzád kellett volna menni.
Rohadtul kíváncsi lennék az arcodra mikor a családodat belezik ki te nyomorult faszláma.
Primitív, szar, kis geci ember vagy és legszívesebben személyesen beszélgetnék veled.
De mivel úgy is csak egy kis szardarabka vagy gondolom erre esély sincs.
Takarodj el innen a faszba végleg!
Utál téged mindenki mint a büdös szart, nincs családod?vagy valakid aki foglalkozzon veled?
mondjuk a megnyilvánulásaid alapján ez teljesen érthető is hogy a kutyának sem kellesz…
Ki merem jelenteni Te az evolúció zsákutcája vagy! Sőt a te amúgy is kisméretű agyad egyre kisebb…
Ilyenkor kérdezem magamban sokszor, hogy hol van Isten mikor jó emberek életét elveszi és ilyen emberek pedig vígan élnek.
Bocs a többiektől a csúnya duma miatt, de ez a paraszt kiakaszt
Boci, szívemből szóltál
Köszönöm az elismerést
Médiák: Kolomojszkij és Jaros fegyvereseket képez ki oroszországi államcsíny elkövetése érdekében
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_10_01/278027989/
Európa háborús bűnösökért vállal bojkottot és ezeket támogatja? Ki fogja Ukrajnából kitakarítani ezt a gyílkos fasiszta sereget?
A Hágai Bíróság.
Na nem most. Először tegye meg a mór amit meg kell tennie. Utána majd menni fognak (Hágába és a dutyiba). Az EU és az USA közvéleménye nem egészen úgy gondolkodik, mint a politikai elitje. Hiába etetik propagandával.Lásd Hillary Clinton kijelentését mi szerint az USA elvesztette az információs háborút Ukrajnával kapcsolatban (kijött egy eredmény, hogy az USA lakosainak 2/3-a nem hisz a saját kormányának).
És még menekülő folyosót adnának a reptéren szorult ukránoknak a milicisták! Adnék nekik azt hiszem!
Itt ukrán oldalról a reptéri ostrom. Egész kedélyesen elvannak, miközben öldösik a civileket…
tiltott nem tiltott de igazábol ide vegyifegyver kénne-én nem haboznék bevetni..
Elég a lángszóró !
Kemény pillanatok Donyeckben…
A HirTv híradójában azt mondják hogy a szakadárok lövik a várost!!
Mérvadó? Nem. 🙂
Ha olvasol nézel és hallgatsz sajtót,tévét,rádiót akkor félretájékoztatott vagy, hogy ha nem akkor meg alul tájékozott vagy…KERESD AZ IGAZSÁGOT,MERT AZ FELSZABADÍT,BÁR ELŐSZÖR LEHET HOGY FELDÜHÍT!!!
Azt mondta a dnk hogy az iskola lövetése meg lesz bosszúlva … Nem ejtenek fogjokat a reptérről
Nagyon megkéne baszni mostmár az egész nyugatot.
Végre elértem, hogy Urfang nem kommentel!
Ez akkora sikerélmény nekem 😀
Ezeket a kepeket soha magyar tv, roman tv musor nek adja.Ez a piszkos propaganda es ok beszelnek, demokraciarol, enberi jogokrol es cenzuraznsk, azt mutatnak amit akarnak, szeditik a sok agymosott enbert, egy iranyba, nem mindenki donse el sajat maga ki az aldozat, es ki a tamado.Amerika kial a hong-kongi tuntetes mellet, de ezek az irtozatos kepek hidegen hagyak a demokracia meldongeto bajnokat.