Két doboz cigarettáért mészárolt le egy öreg magyart az ifjú kancigány!

A tinédzser két doboz cigarettáért ölte meg azt a férfit, aki többször munkát adott neki. Csaknem fél órán át rugdosta, ütötte a földön fekvő embert, egészen addig, míg áldozata bele nem halt sérüléseibe.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állhat hamarosan bíróság elé az a 15 éves fiú, aki tavaly februárban megölte munkaadóját a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Gagybátorban – tudtuk meg a megyei főügyészségtől szerdán.  A gyilkos kora miatt maximum tíz évet kaphat.

                                                                              A kép csak illusztráció

A rendőrség korábban szűkszavúan nyilatkozott az esetről, csak annyit lehetett tudni, hogy az 53 éves férfit otthonában verték halálra, illetve, hogy a tettest rövid időn belül elfogták. Az ügyészség tájékoztatásából azonban kiderültek a részletek, így az is, hogy a támadó szinte még gyerek,

A vádirat szerint a fiú Alsózsolcán élt, egy gyermekotthonban, ám februárban megszökött, rokonaihoz ment Gagybátorba, így találkozott későbbi munkaadójával, aki alkalmanként feladatokkal látta el és fizetett is azok elvégzéséért.

A fiatal február 8-án, este 9 óra körül jelent meg a férfi házában, mert pénzt akart szerezni tőle. Amint áldozata kilépett az ajtón, ököllel esett neki és csaknem fél órán keresztül nagy erővel ütötte és rugdosta a földön fekvő embert, aki komoly fájdalmak közepette halt bele sérüléseibe.

A fiú ezután felforgatta a lakást, értékek után kutatott.  Néhány használati tárgyat pakolt egy szatyorba, ám az összekészített csomagot végül nem vitt el, mindössze két doboz cigarettával távozott.

Az ügyészség azért küzd, hogy a tettes fiatalkorúak börtönébe kerüljön. A tárgyalást a kamasz előzetes letartóztatásban várja.
(hir24)

Bal-Rad komm: “…Alsózsolcán élt, egy gyermekotthonban…” a “fijú” Eléggé sokatmondó információ! Döbrögi ifjú és rejtett munkaerőtartaléka. Két doboz ciarettáért lemészárolt a kis kancigány egy gádzsót! Meg is lesz a “méltó” büntetése! Részt vesz majd egy ötéves továbbképzésen-és utána nagyszerű magyarirtó bandavezérként vetheti bele magát a rasszizmus elleni harcba!

Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

59 hozzászólás a(z) Két doboz cigarettáért mészárolt le egy öreg magyart az ifjú kancigány! bejegyzéshez

  1. Vitorla123 szerint:

    Azért nem csak a kis KAN CIGÁNY tehet erről!A rendszerváltó elit sem kutya! Nekik milliárdjaik vannak külföldi bankszámlán,más meg éhen hal. Öt évig biztosan el lesz tartva. Meg van oldva az élete addig!Nem egyszerűbb lenne alapjövedelmet adni,és nem kellene börtönben tartani? Nem kerülne sokkal kevesebbe. Munkahelyet ugyanis nem tudunk neki adni. Senki! Egyetlen politikai erő sem! Mi kommunisták sem! Előbb létre kell hozni újra a gyáripart,amit elvittek a németek ócskavasként,hogy ne legyen hol dolgozni,ne legyen aki sztrájkol,ne legyen aki megszerveződik. Marad a bűnözés.A maga primitív módján!

    • Ilona Horvath szerint:

      Pedig azért kell olyan embereknek,pártoknak ,szervezeteknek a voksokat adni,akik a munkanélküliséget ,BIZTOSAN el kezdik fel számolni .Én bizom ,hogy vannak olyanok akik ezt szeretnék.A Munkáspártban bizom,hogy küzd a munkanélküliség ellen.Meg meri tenni,hogy vissza veszi az állam vagyonát és pénzeit ,a tolvaj kormányoktól,mivel náluk a vagyonok meg találhatóak.

      • Névtelen szerint:

        Na ezt hagyjuk, mert ettől hányok, aki dolgozni akar az talál melót, olyan nincs hogy nem…Egy ember brutális meggyilkolását nincs mivel indokolni…. Agyon verni a mocskos kis primitív szarházit még mielőtt örökíti sz elfajzott mutáns génjeit…Bár 13 éves, lehet elkéstünk….

        • Névtelen szerint:

          herélni

        • Névtelen szerint:

          úgy látom neked van jó munkád !!! A volt férjem 52 évesen lett 35 ledolgozott év után munkanélküli !!!! Azóta sem talált rendes munkát pedig két szakmája is van !!!!!Most az 50 felettieknek éhen kell halni mert munkát már senki nem ad nekik !!!! Ennyit arról hogy aki akar az talál !!!!!

      • Névtelen szerint:

        Félelmetes ez a naivság.

    • Talán erre kellenek a közrendvédelmi telepek…

    • Sandor Bartus szerint:

      Az egyik karját csuklóból …. a másik kezének az ujjait kell levágni ! A többi elrettentése céljából!

    • Névtelen szerint:

      Én értem amit írtál!De!!! azért itt embert öltek szerinted ez jogos ? mert valakik milliárdokat sikkasztanak….én csak egy vasgyári melós vagyok,és nem értem az összefüggést.Tehát ha megszűnik a a munkahelyem /sajnos ez várható is/ akkor van mentségem,bármit tehetek mert az “Elit is lop csal”

      • Névtelen szerint:

        Tudod amit lehet Jupiternek azt nem lehet az ökörnek című fejezetet éljük most !!!

  2. Vitorla123 szerint:

    Kádár mondta: “Nem börtönt kell építeni,hanem gyárat”!

    • Makasov szerint:

      Efölött azért egy kicsit vitatkoznék Vitorla elvtárs,mert a tapasztalatok azt mutaják,hogy a cigányság döntő többségének lételeme az agresszió,a magyargyűlölet.S ezen semmilyen munkaterápia nem segít!Elgondolkoztunk már azon,hány ártatlan embert öltek már meg csak úgy csak azért,mert megtehetik?Ez Oroszhonban elképzelhetetlen volna!A tény,hogy ezekkel valamit sürgősen tenni kell!Javaslom a szibériai kitelepítést,valamely gulág táborba!Ne feledjük,annakidején Sztálin elvtárs is odaküldte üdülni,a nemkívánatos népek egyedeit,helyesen.

      • harcos szerint:

        az a véleményem hogy az ólomterápia igen hatásos lenne. Sőt az lenne csak a hatásos!
        a cigány az cigány marad. a vérükben van a munkakerülés, lopás ingyenélés! Eszükben sincs ezeknek dolgozni, ha meg táborba záratná őket az ember ott se dolgoznának csak lázadnának,és utána meg jöhet az ólom! Tehát egyből ólom és ennyi!!

        • Dull Norbert szerint:

          Dull Norbert vagyok !Az èn feleségem is félcigàny tehàt a gyerekeimben is van vérvonal!Meg kellene èrteni ez az agyament cigànyozàs élezi egyre jobban ki ami most van. Ja akkor engem és vagy a gyerekeim is halàltàborba küldtök? Még egy kérdès? Minek rakjátok ki Kádárt a falra ha rasszok vagytok?

          • Admin szerint:

            Munkáspárti képviselőjelöltként igazán nem ártana, ha tájékozottabb lennél a Kádár-kor körülményeivel!
            Ha pedig összevetnéd napjaink körülményeivel-akár bűnözési, akár etnikai, akár közgazdasági vonatkozásban-nem kérnéd számon tőlünk, hogy minek rakjuk ki Kádár János képét?! Az általad emlitett rasszizmus-föltételezem azt akartál irni-VALAMINEK AZ OKOZATA! Az okozatot pedig megelőzi valami: az OK!
            Nem a cigányokkal van baj! A jellemmel van baj!
            A közmondások általában vitathatatlan népi bölcsességeket tartalmaznak. Biztosan ismered az “áh!-ez cigánymunka!” kiszólást! Amihez hasonló még igen sok született a nép ajkán! A NÉP AJKÁN!
            Lehet megsértődgetni! Lehet itt fújtatni!
            Kire is fújtatsz? Kire is sértődsz meg?
            A magyarokra?! Akik “agyament módon…” És azzal élezik a helyzetet?!
            Mondd csak: szoktál Te belekukkantani rendőrségi tudósitásokba?
            Szoktál Te beszélgetni MAGYAROKKAL? (Egyszerű magyarokra gondolok!)
            Voltál Te már lakossági fórumon? (Teljesen mindegy milyen meghirdetett témában. Rövid idő alatt átfordul közbiztonságiba! Hát azt át kellene élned!)
            A megoldást kellene hogy keresd! A Kádár-rendszerben meg is találnád!
            Nem véletlenül “rakjuk ki”!
            Mi ugyanis éltünk abban a korban! Abban szocializálódtunk!

            • Ország Józsefné szerint:

              Én is éltem a Kádár rendszerben, akkor is voltak cigányok.Ez nem rendszer kérdés, most lovat adnak alájuk,megkapnak minden segélyt segítséget ami kell, de mégis a rosszra kaphatók.

            • Névtelen szerint:

              Én is éltem elég sokáig ……akkor tudtunk élni …most pedig tudunk éhen halni ….ennyi a különbség ….A többi csak üres locsogás !!!!

          • harcos szerint:

            Félcigány ? ha egy hordó tiszta vízbe beleteszek egy kiskanál trágyalét, abból trágyalé lesz! , akkor hogy is van ez a félcigányos dolog?

          • Névtelen szerint:

            Tisztelt Dull Norbert!

            A cigányozás nem agyament dolog, valós probléma, amivel valamit kezdeni kell! Itt sosem a cigánnyal – mint etnikummal – van a baj, hanem a hozzájuk szorosan kötődő magatartásformákról. A negatív megnyilvánulások legtöbbje nem előítéletek miatt van, hanem valós tapasztalatok alapján jogosan alakult ki. Meg kell azt érteni, hogy kultúrájában két ennyire eltérő népcsoport sosem fog tudni együtt élni, kár erőltetni az integrációt. A magyar befogadó, rengeteg hasonló népcsoport sikeresen asszimilálódott, közös európai normák mentén. De egy teljesen más gondolkodású etnikum sosem fog tudni beilleszkedni. Változnia neki kellene, mivel ők a kisebbség, de nem akarnak. De legyünk őszinték, nem is várhatjuk el tőlük identitásuk feladását. Az egyetlen megoldás az, ha szépen “különköltözünk”, mint egy rossz házasság esetén. Mindenki éljen úgy ahogyan akar, csak a másiknak ne kelljen azt végignézni!

            Köszönöm megtisztelő figyelmét!

            • Ezen Etnikum tekintetében több környező ország is érintett, Szerintem közös összefogással megoldható lenne a probléma, mire is gondolok, ezen etnikum egyedei nem szívesen keverednek a “paraszttal” tehát adjunk nekik önállóságot, az érintett országok mindegyike szeljen le egy picit területéből, és kiáltsuk ki Gitania-t, az Unio-tól biztos kapnánk rá pénzt mert van az etnikai problémák megoldására elkülönített alap. Lehetne ünnepelni, végre együtt lehetnének a testvérek, nem kellene elviselniük a rasszizmust, lenne saját országuk saját hivatalos nyelv-vel, és ha a gazdasági mutatóik lehetővé teszik beléphetnének az Unio.ba.A megoldás mindössze akarat kérdése.

              • Névtelen szerint:

                Ez a legeslegrosszabb, amit csak tehetünk!

                Ezt a cigányok sem akarják, önállóan életképtelenek, szükségük van a gazdatestre.

                Nekünk pedig egy újabb Trianont jelentene. A cigányoknak adott területeken élő magyarokkal mit csinálsz? Hogy veszed rá a magyarországon szétszórt cigányokat, hogy oda költözzenek?

                Miért kellene bármit is adnunk, vagy bárkinek (nyugati világ) is megfelelnünk.

                Egyszerűbb a megoldás, letenni őket a határon kívül, ezzel mi megoldottuk! Csak akarat kell hozzá, és egy erős (Oroszország) szövetséges!

                A téma életben tartása csakis liberális, cionista érdek, ezért többé fel se hozzuk!

              • Névtelen szerint:

                Ezzel értek egyet.

          • Névtelen szerint:

            Kedves Norbert!

            Amiről az asszony és a gyerekek vonatkozásában beszélsz, az egyszerű genetika. Minél inkább keveredett a család, minél kevesebb a cigány és minél több a magyar vér, annál inkább tolódnak el a tulajdonságok az adott irányba! Ezért is egyre könnyebb már az együttélés.

            Kádár idején nem volt ennyire kiélezett a cigány-probléma. Egyrészt, mert akkor még jóval kevesebben voltak, másrészt mert elkülönítve éltek a magyaroktól. Akkoriban nem élősködtek az ellátó rendszereken, hanem dolgozniuk kellett, ami mára teljesen megszűnt. Segélyből élnek, a magyar dolgozók adóforintjaiból tartják el őket. Ez eleve szúrja egy normális ember szemét, de az életvitelükkel verik ki igazából a biztosítékot. Először is bűnöző életmódot folytatnak. Lopnak, csalnak hazudnak. Ez genetikai tulajdonság, ezen ha akarnának sem tudnának változtatni. Ahogy a szemük vagy a hajuk színén sem, a belső tulajdonságaikon sem. Vannak ugyan különböző fokozatok, de alapjába véve ez a jellemző. Képtelenek együtt élni másokkal. Hangosak, koszosak, büdösek. Igénytelenek mind a lakóhelyüket és annak környezetét, mind saját magukat illetőleg.

            Saját tapasztalatom, egy alföldi kisközséghez köthető. Semmilyen előítélet nincs bennem a cigányokról, de rengeteg negatív tapasztalatot szereztem. Amikor oda költöztem az említett településre, azonnal meg is loptak a cigányok! Már 6 éve lakom ott, de minden napomat megkeserítik. Nem tudok éjjel aludni, rettegni kell, nehogy megint betörjenek. Napközben egész nap ordibálnak, jönnek-mennek, bömböltetik a zenét. A rengeteg gyerek, visít álló napon keresztül. Ha szólni merészelek, azonnal jön a család, és fenyegetőzik. Egyik sem dolgozik, segélyből, családi pótlékból élnek, amit Te meg én fizetünk. Nyáron az összes vasat szedik le a házakról, télen az összes fát, felfűteni. Lelakják a házakat, majd mennek és önkényesen beköltöznek egy másikba. Kóbor kutyák, patkányok lepik el a környéket. Kis és nagydolgukat is az utcán, az út közepén végzik. Fizetjük a rendszeres lerészegedést, a játéktermi nyerőgépezést. Pedig ételre is alig telik már nekünk.

            A politikusok pedig egyre csak adják alájuk a lovat, szavazatokat látnak bennük. Ajándékokat, ilyen-olyan kedvezményeket osztogatnak. Mi nem kapunk. Nem kapunk tűzifát, ételcsomagot. Nincs magyarbál, csak évi 2-3 cigánybál. Senki nem akarja őket munkára vagy egyszerűen csak normális életvitelre kényszeríteni, több joguk van már mint nekünk bennszülötteknek. Előbb közösítenek ki téged, minhogy megbántsák szegények lelkivilágát. Ők nem fizetnek a szippantásért, a fűtésért, a lakhatásért, a vízért, a villanyért, én igen… helyettük is. És ezért nemhogy semmiféle megbecsülést nem kapok, de egyenesen én vagyok a geci. A szemedbe vigyorognak, de a hátad mögött kijátszanak. Az ember próbál segíteni, kedves lenni, adni, de csak átverést kap cserébe! Nem mi, hanem ők élezik egyre jobban a helyzetet!!!

            És ez még nem Borsod, ahol a legnagyobb a probléma, de meg csak nem is Szabolcs. Egy Hajdú-Bihari település, ahol nemcsak, hogy többségben vannak még a magyarok, hanem több mint kétszer annyian! Bár ez csak ideiglenes, mert az általános iskolában már csakis cigány gyerekek vannak. Nyílik az olló, sokkal több gyereket vállalnak, 10 felett asszonyonként, és ami legalább olyan fontos, sokkal hamarabb kezdik, jóval fiatalabban szülnek. Néhány évtized, és ők lesznek a többség. Ez meg is old majd mindent, de nekünk abban nem lesz köszönet. Gyűlölik a magyarokat, és őket nem fogják érdekelni az ilyen-olyan jogok. Rasszistábbak mindenkinél, rövid úton kiirtanak bennünket, azokat akik eltartottuk őket!

            Ha ennyire nem látod mi folyik itt, alkalmatlan vagy képviselőnek!

          • Névtelen szerint:

            nem vagyunk rasszisták de az ember szine fehér

      • Ilona Horvath szerint:

        Senki sem teheti meg ,hogy bárkit meg öljön,de még a lopást sem.

        • harcos szerint:

          Ezt tesék szives mondani azoknak az embereknek akiknek a hozzátartozóit agyonverték meg gyilkolták!!!

        • harcos szerint:

          Igen és simogassuk meg magácska szerint a ki buksi fejüket mert ölögettek egy kicsikét?
          Nem tudom mit szolna ha a saját lányát, fiát ,apját ölték volna meg. Vagy egy dagadt segélyérkuncsorgó büdös cigány épp magácskától remélné a szekxuális kielégülését még három társával?? akkor is ez lenne a véleménye ??

      • Pirgl József szerint:

        Igy igaz!!!

      • Névtelen szerint:

        Ezek olyan hülyék , levágják az arany tojást tojó tyúkot ! Belőlünk élnek erre még nem jöttek rá ? De remélem már nem sokáig !

      • János Boros szerint:

        Makasov ! Az életmód , amit ma a cigányság folytat , nem a LÉTELEMÜK ! Azzal teljesen egyetértek , hogy a jelenlegi állapotot fel kell számolni , azaz,radikálisan módosítani kell ! Ugyanis a romák JELENTŐS része , egészen a globalista-cionista puccsig /1990/ DOLGOZOTT ! Kereskedtek , használt eszközökkel , ruhával lóval stb. Dolgoztak üzemben /az építőiparban 10 % fölötti arányban/ Foglalkoztak, zenével , vályogvetéssel teknővájással és egyéb alkalmi munkákkal .Sajnos mára a globalista világhatalom eszköze lett a roma társadalom velünk , MAGYAROKKAL együtt ! Ne áltassuk magunkat !A mai hatalom , egészen különleges előnyöket biztosít számukra , velünk szemben !Ezzel egészen “véletlenül” a pusztulásunkat segítik elő ! És , hogy ezek után , mi következik ??????….. A romák se áltassák magukat ! Azért írom mindezt , mert a 40-es évektől ,része vagyok a történelemnek . Akkor is loptak , bűnöztek , de erőszakról , gyilkosságról én nem hallottam . Annak idején az általam leírtak mellett , a cigányság megélhetési módszere a kéregetés volt a mai , gátlástalan erőszakos bűncselekmények helyett .

  3. A tábor ó gondolat, de nem lenne célszerű szibériába. Egyrészt orosz barátaink nem értékelnék. Másrészt a kijuttatásuk drága lenne(eltérő vasúti nyomtáv miatt meg időigényes is). Kőfejtő viszotn van. ha átnevelődik akkor kiengedjük és a társadalom hasznos tagja lesz. Amennyiben viszont rajkodik ott felejtjük hosszabb időre.

    • harcos szerint:

      A gép nem akar lopni ,gyilkolni, nem akar lányokat erőszakolni sem és a kőbányából megszökni sem és ha elromlik akkor meg lehet javítani. De kétségeim vannak afelől hogy bármit is lehetne ezekkel kezdeni. több száz éve nem sikerült őket beilleszteni egy társadalomba sem és ezután sem fog sikerülni. Ismerek olyan cigányokat akik nagyon jó anyagi körülmények közt nevelkedtek és az apja, annya dolgozik megbecsült emberek de a gyerekeik erőszak miatt és gyilkossági kísérlet miatt ülnek . a vér nem, válik vízzé ezt kell megérteni. a génjeikben van, nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni sőt taknyosorrú gyerekek gyilkolásznak, iskola nuku . De a kádár rendszerben sem volt másképp, ők sem bírtak velük, lehet akkor kicsit visszafogottabbak voltak, de csak ennyi , már akkor sem lehetett tőlük az iskolában tanulni a folytonos rendzavarásaik miatt már akkor is nekimentek a tanároknak . esély sincs a rendszerbe való beillesztésére!!!

      • Ilalu szerint:

        “De a kádár rendszerben sem volt másképp, ők sem bírtak velük, lehet akkor kicsit visszafogottabbak voltak, de csak ennyi , már akkor sem lehetett tőlük az iskolában tanulni a folytonos rendzavarásaik miatt már akkor is nekimentek a tanároknak .” Az “aldott” komunizmusban csak “jo emberek” voltak. (STATISZTIKA)! 🙂 Hogy gondoljatok a komunista kormany kiteregette volna a szennyest? Inkabb ugy tettek, mntha nem is lenne bunozes a komunista eraban. Na meg nem volt tomeg tajekoztatas sem.

        • Admin szerint:

          A szocializmus idején volt olyan megfogalmazás, hogy cigánybűnözés! Nem tudom hány éves vagy?-de… Bizony voltak részletes bűnügyi statisztikák! Csakhogy akkoriban volt munka is, és DOLGOZNI KELLETT MINDENKINEK! Magyarnak, cigánynak egyaránt! MERT OLYAN, HOGY SEGÉLY-AZ BIZONY CSAK ELVÉTVE VOLT! Volt munkabér! Nektek fiataloknak talán a szüleiteket kellene faggatni! Meg a nagyszülőket!
          Én ’69-ben végeztem az általános iskolát. Akkor kettő 41-és 42 fős létszámú osztály ballagott. A 83 gyerekből HÁROM volt cigány!
          MA!-UGYANABBAN AZ ISKOLÁBAN-KETTŐ, EGYENKÉNT HÚSZ FŐS NYOLCADIK OSZTÁLY VAN! HARMINCEGY CIGÁNYGYEREKKEL!

          Az alsóbb osztályokról meg jobb már nem is szólni!

          • Névtelen szerint:

            Ebből azért az is látszik, hogy a problémára mára nem lehet az akkori módszereket minden változtatás nélkül ráhúzni. Egyrészt, mert sokkal többen lettek a cigányok azóta, másrészt, mert teljesen átalakult az életvitelük, gondolkodásuk.

            Azt se felejtsük el, hogy elkülönítve éltek a magyaroktól, minden településen volt cigánynegyed. Ez nagyban megkönnyítette a két teljesen eltérő kultúra együttéléséből következő, érthető súrlódásokat!

            Voltak kemény törvények, hatékony bíróság, és nagy létszámú, tiszteletnek örvendő rendőrség!

            Amit meg a rendszer átalakítása és a munkakötelesség bevezetése, stb. meg végképp nem oldana meg, az a Magyarság mennyiségének felülmúlása saját hazájában, rövid időn belül. Kérdés, hogy ez szempont-e?

            Ha csak az állampolgárok jóléte a fontos, akkor az integrálás, egyenlőség, a Kádári irányvonal mai adaptációja jelenthet megoldást! Bár a mennyiségben és minőségben átalakult cigánysággal igen nehéz lesz ezt elfogadtatni, ráadásul örökös felbújtható eszköz lesznek a nyugati felforgatók kezében.

            De ha a magyarság gyarapodása a cél, akkor csakis a megkülönböztetés, és annak mentén megfogalmazott pozitív illetve negatív intézkedések sorozata hozhat sikert! Itt alapvető különbség mutatkozik a Kommunizmus, és a Népiszocializmus elgondolásaiban!

            • Admin szerint:

              A kádári irányvonal ma már nem alkalmazható! Alkalmazható volt kb. 8-10%-ig! Ezekek az arányok már rég a múlté, és egyre gyorsuló ütemben tolódnak el-nem a magyarság javára!
              Izrael példája lehet a követendő!
              A világ zsidóságának létrehoztak ENSZ határozattal egy országot. (Követtek el persze hibát, amit nem okvetlenül kellene megismételni!)
              DE ADOTT EGY PÉLDAÉRTÉKŰ ESET, AMIBŐL GYAKORLATOT LEHET CSINÁLNI!
              A probléma által leginkább súlytott országok: Bulgária, Románia, Magyarország, Szlovákia, Csehország, az ENSZ égisze alatt, létre kellene hogy hozzanak egy Romanisztánt. Megvásárolni nekik egy területet, berendezni, és éljék ott a világukat!
              Hosszú távon kifizetődő beruházás lenne, megnyugtató megoldás.

  4. Névtelen szerint:

    Én is úgy látom, hogy egy maroknyi cigányon kívül a többi csak földtöltésnek jó.
    Vitorla hozzászólótól kérdezném: Ha ez a szegény cigánygyerek 15 évesen cigarettázik és hobbyból embert öl, szerinted mit érdemel? Segélyt? Mert biztos nem kényszer hatásából rugdalta több percig az áldozatot. Erre nem lehet mentesítő reális választ adni. Azért csinálta, mert úgy érezte, hogy ő a nagy valaki. A másik meg milyen jogon nem ad pénzt, amikor neki ez jár!
    Noh, az ilyent be kéne iratni egy orosz fegytábori suliba (ha nincs ilyen csinálni kell!).
    Ha a gyerek lóg a suliból, akkor arra a félévre megszüntetni a segélyt. Ha a gyerek bukik, akkor 1 évre megvonni. A lógások és bukások összeadódnak a tiltólistán.
    Ha a szülőknek fel van ajánlva a közmunka, de nem élnek vele és nincsen bejelentett munkájuk, akkor nem kapnak segélyt. Sőt..segélyt egyáltalán nem adnék. A segélyt közmunka után, mint fizetés kereshetik meg. Természetesen közcélú munkával! Nem kell napi 8 óra. Elég a “fizetés” a minimálbérrel arányosított munkaidőt ledolgozni. Ha rajtakapják őket, hogy nem dolgoznak munkaidőben, akkor 1 hétnyi ingyenmunka. Ha nem dolgozza le, akkor leülheti.
    Ilyen egyszerű. Ha törvényszegésen kapják az embert, akkor nemes egyszerűséggel 1 évnyi pl. “családi pótlék” megvonás. A lényeg az, ha pénzt akar, dolgozzon meg érte. Ne csak úgy adjunk neki. Ha szándékosan törvényt szeg, akkor a kedvezményeket meg kell vonni egy középtávú időre, illetve amennyiben anyagi kárt okozott, akkor a kár megfizetésére kötelezni, amit ha nem teljesít, leülheti (persze a börtönben még inkább dolgozni kellene az embernek, nem csak láblógatás lenne). Ha többszörös visszaeső, akkor választhat (meg bármikor), h esetleg golyót a fejébe, vagy tisztítószert a vérébe). Mert a cigányok a legrasszistábbak.
    Kérdezzetek meg 10 cigányt, h mi a véleménye a magyarokról. Aztán kérdezzetek meg 10 magyart. 10 magyarból kb. fele sztem nem veszi mindet egy kalap alá.
    A tiszteletet ki kell érdemelni, nem követelni, mint ahogy a cigányság teszi.

    Természetesen a fentiek nem csak a cigányokra vonatkoztatva érvényes részemről, hanem a társadalom minden tagjára. Rám is.
    Jah és ez a pár törvénymódosítás még effektíve pénzbe sem kerül az államnak. Ez elhatározás kérdése.

  5. harcos szerint:

    Azért még annyit hozzáfűznék az egész témához, hogy a cigány az kifogja használni a zsidók adta lehetőségeket, mert a zsidó szónokol midig az emberi jogokért és hoz olyan törvényeket hogy az őslakosság rovására menjen. Miért nem engedi a törvény hogy megvédjem magam fegyverrel? És miért emelték fel a szabálysértés mértékét 50000ft-ra? És miért van az hogy csak akkor védhetem meg magam ha fegyverrel támadnak meg? És miért nem minősül a törvényalkotó szerint fegyvernek a kés , a balta a kiegyenesített kasza . a bozótvágó? És miért van ebadó hogy a tanyasi öreg emberek utolsó védvonalát elvegyék? a zsidók tudják hogy a cigányokkal semmit sem lehet kezdeni ismerik a gyilkos hajlamaikat és ezt szabadítják ránk. szigorúan csak is törvényesen!!!

    • Ilalu szerint:

      A zsidok persze nem fogadjak be a lumpen ciganyokat, de meg a normalisakat sem! Mi ez? Rasszismus! A “zsidrakok mas farkaval verik a csalant”!

  6. of szerint:

    “A fiatal február 8-án, este 9 óra körül jelent meg a férfi házában, mert pénzt akart szerezni tőle.”
    Akkor ma még meglehetne akadályozni!

    • harcos szerint:

      Olvasd már el a cikket te szerencsétlen! Tavaly történt vagy te időutazó vagy?????

  7. of szerint:

    Mondvacsinált média….

  8. Névtelen szerint:

    Na ezt hagyjuk, mert ettől hányok, aki dolgozni akar az talál melót, olyan nincs hogy nem…Egy ember brutális meggyilkolását nincs mivel indokolni…. Agyon verni a mocskos kis primitív szarházit még mielőtt örökíti sz elfajzott mutáns génjeit…Bár 13 éves, lehet elkéstünk….

  9. Névtelen szerint:

    15

  10. Névtelen szerint:

    Ica ha majd a te édes ANYÁDAT a nyug DÍJÁÉRT meg ölik Sőt még a házát fel GYújtják Úgy hogy csak el Hamvasztva tudod eltemetni és ami maradt miindent utánna ELLOPNAK ÉS TE ezkután még szereted őket MINDEN tiszteletem a tied

  11. Névtelen szerint:

    Csírájában kellene kiírtani mindet! Ebből a fajtából sose lesz ember! Azt kellene csinálni,mint a franciák: kitoloncolni őket az országból. 3 napig morgott az unió,aztán mindenki úgy gondolta igazuk volt!De nekünk kell ez a sok senkiházi,hogy eltarthassuk őket,amiért lopnak,ölnek!

  12. ÉN SZERENCSÉTLEN kj. MINDÖSSZE EGY KEDVES-HANGÚ LEVELENTYŰT KÜLDTEM PÁR ÉVVEL EZELŐTT A VEZÉRNEK, AZÓTA SEM KAPTAM VÁLASZT PEDIG ELOLVASTA MERT A “SZÉLES”-KÖZÖNSÉGET A FACEBOOKon tájékoztatták a találmány választási nyereséget érő horderejéről, nos ha mind ezt a pénzt a jövőbe fektették volna be, akkor bizony nem kellene gondoskodni az atomhulladék elhelyezéséről. íme levelem: Tisztelt Orbán Viktor!

    Az ország jelenlegi állapotát figyelembe véve, egy szociális, technikai fejlesztési alapú programot szeretnék az Ön figyelmébe ajánlani, mely környezetbarát, költségkímélő megoldást jelentene azokra a problémákra, melyeket belátható időn belül Önnek és kormányának hatékonyan kezelnie kell az elmaradott térségekben folyamatosan növekvő társadalmi feszültség kezelésének érdekében.

    Javaslatom egy szociális alapon működő, környezetbarát energiaellátó-rendszer kiépítése és működtetése. Az elképzelt rendszer jelenlegi formájában természetesen sok sebből vérzik, de egy megfelelő szakemberekből összeállított team /közgazdászok, fizikusok, energetikusok/ bevonásával egy felvállalható, hosszútávra szóló, hatékony programként tudna működni.

    Ez a project szem előtt tartja az Önök célkitűzéseit-munkahelyteremtés-, egyben a mélyben szunnyadó társadalmi problémákra és az ország fő eladósodását jelentő energiahordozó felhasználásából származó deviza kiszivárgás (természetesen ez a piac sok résztvevőjének nem fog tetszeni: olyan globalizált vállalatokra gondolok, mint az energiaszektor és a fosszilis energiahordozók ellátását biztosító piaci szereplők) megakadályozására jelent hosszú távú megoldást.

    A magyar társadalom egyik legégetőbb problémája az elmaradott térségekben a szociális segélyekből élő állampolgárok emberi körülményekhez méltó megélhetésének biztosítása.
    Elképzelésem szerint egy szociális alapú energiaellátó rendszer kiépítése megoldást jelentene a fent vázolt problémára. Munkahelyet teremtene és a hasonló helyzetben lévő országokba történő eladása, bevételhez juttatná hazánkat.

    Az ötlet nem feszegeti az Einsteini fizika és energia-megmaradás törvényeinek határait,
    ám a geotermikus energia egy újfajta hasznosításáról szól.
    Ismerve a hagyományos geotermikus erőművek hátrányait-mely önmagában hordozza a megvalósítás elterjedésének akadályait-, a mi esetünkben mindössze azt a hazánkra jellemző előnyt próbálnánk kihasználni, hogy hazánk területén a geotermikus grádiens jellemzően 50-60C°/1000m.

    Az elképzelésem alapját képező gallium –indiumos PV photovoltaikus eljárás már létező, mindössze egy új, infravörös sugárzókörnyezetbe kell helyezni.
    A termophoto-voltaikus jelenséget Pierre Aigrain az 1950-es években fedezte fel,
    ennek a jelenségnek jelenleg egyetlen igazi alkalmazója/gyártója van, az USA-ban található J.X Crystals, aki jellemzően a NASA-nak szállít TPV modulokat.*
    Ugyan létezik a nagyközönség számára is elérhető, a kazánokba beépíthető TPV moduljuk, amely a kazán üzemelésekor plusz elektromos áramot állít elő, de ennek jelentőségét a nagyközönség és a gyártók még nem fedezték fel.

    Ha figyelembe vesszük, hogy hazánk területén jelentős számú gáz-, termálvíz-, és kőolaj kutatófúrást végeztek az elmúlt években, amelyek mélysége meghaladja a 3000 métert, akkor a project esetleges megvalósulása esetén, eme fúrások költsége megspórolható.

    A prototípus elkészítéséhez jelentős anyagi forrásokat kell biztosítani, azonban ennek elkészítésével a jövőbe invesztálunk. Ha közgazdászok feltennék a kérdést”jó, jó, de mennyi a megtérülése?”, akkor a válasz csupán annyi, hogy a szerkezet működési ideje végtelen.
    Nincs benne mozgó-, kopó-, elöregedő alkatrész, így végtelennel nem tudnánk elosztani a beinvesztált összeget, mert hogy mindig a nulla közeli eredményt kapnánk.

    A KFKI-ban nemrégiben fejeződött be a vékonyfilm technológia olcsó és hatékony alkalmazásának kifejlesztése, így a TPV fólia formájában feltekerhető, és az a furatokba elhelyezhető.
    Egy 3000 méter mély furat alján átlagosan 150-200C° hőmérséklet uralkodik.
    A Ga/I (gallium-indiumos) PV-ket** figyelembe véve, azok üzemi hőmérséklete 40-60 C° foknál nem magasabb, azaz üzem közben nem képesek 60C°-nál magasabb hőmérsékletre emelkedni, ily módon hatásfokuk így is 30% feletti.
    A TPV különös jellemzője, hogy a hőmérséklet emelkedésével teljesítményük nő.
    A JX.Crystals és a MIT *** legújabb fejlesztései már 75% feletti hatásfokot mutatnak; igaz extrém hőmérséklet tartományban 1100-1200C°.

    Az esetlegesen felálló fejlesztő team feladata mindössze az adott hőmérséklet körülményre legkedvezőbb hatásfokot kiadó ötvözet és a hordozó felület megtalálása, majd annak a csőszerkezetet figyelembe véve legelőnyösebb (spirális) feltekercselése; az érintkezők kialakítása, modulok összekapcsolása, konverter illesztése, és az ebből kapott elektromos energia hálózatba való juttatása.

    Amint azt tudjuk, pesszimistán számolva is a Föld forgása még 1-2 millió évig nem áll meg.
    Ebből eredően az üzemeltetéshez szükséges hő, a mi általunk belátható időintervallumban nem fog elfogyni.
    Szerkezetünk nem zsákmányolja ki, és nem változtatja meg hazánk talajvízi viszonyait, így az ebből eredő energiafelhasználással megspórolt széndioxid kvótánk szintén növelheti hazánk bevételeit.
    Mindemellett technológiánk irányt mutatna a fosszilis energiahordozók kiváltására.
    Így az a pénz, amelyet a fosszilis energiahordozók importjának csökkenésével megtakarítunk, nettó növeli hazánk GDP-jét.
    Ennek eredményeképpen emelkedik a foglalkoztatás, s az így keletkező bevételek generálják a fogyasztást, ezzel egyidejűleg megnövekednek az adóbevételek is.
    Nem akarom átvenni nálam sokkal avatottabb szakértők helyét, ám számításaim szerint 10MRD Ft a projekt céljára való elkülönítésével 1 éven belül sorozatgyártásra alkalmas termék állítható elő.

    A SZERKEZET LEÍRÁSA:

    Vékonyfilm technológiával hordozó felületre felvitt TPV (thermophoto-voltaikus) anyag, amely hő hatására elektromos áramot állít elő.
    Az áram feszültsége függ a hőmérséklettől, és az áramerősség a felület nagyságától.
    Ha az ily módon előállított TPV-t feltekerjük, és alkalmassá tesszük arra, hogy egy csőrendszerben a munkahőmérsékleti környezetbe juttassuk, akkor elektromos áramot kapunk.
    Ennek az elektromos áramnak a Föld állandó hőmérsékletéből eredően sem a feszültsége, sem az elektromos erőssége emberi léptékkel belátható időn belül nem fog változni.
    Szerkezetem egyszerű, karbantartást nem igényel, működése kiszámítható.

    A rendszer bevezetésének társadalmi jelentősége:

    Az elmaradott térségekben jellemzően magas a munkanélküliség aránya, a lakosságnak esélye sincs az elhelyezkedésre, így az önkormányzatok költségvetésének jelentős részét szociális segélyek emésztik fel. Az emberek ahhoz, hogy konformérzetetük minimális szinten megmaradjon, áramlopással biztosítják a világítás-, és egyéb elektromos eszközökhöz szükséges energiát, és fűtésük megoldása érdekében komplett erdőket irtanak ki.
    Ha az ilyen településeken kezdjük meg a szerkezet telepítését, az önkormányzatok ingyen adhatnák az áramot, ezzel megszűnne az áramlopás és az erdők irtása; ugyanakkor az önkormányzatnak, mint üzemeltetőnek jelentős költségvetési összeg maradna a számláján, a szociális segélyekre szánt pénz megtakarítása révén.
    A gyártó üzemek eme területekre telepítésével egyben munkahelyek jönnének létre, amely megnövelné a vásárlóerőt, valamint visszaadná az embereknek a méltóságukat.
    Ezáltal a bűnözés is csökkenne, hiszen az eddig szociális segélyekből és bűnözésből magukat fenntartó családok foglalkoztatása által e társadalmi csoport rövid időn belül keresővé lépne elő, így már nem kényszerülne sem áramlopásra, illegális fakivágásra, sem lopásra-betörésre.

    A gyártás profitábilissá tehető azáltal, hogy a hasonló éghajlati klímával és hozzánk hasonlóan energiafüggőségben szenvedő környező országokba (és itt első lépcsőben csak az uniós országokra gondolunk) is eladnánk a rendszert, a gyártást Magyarországon tartva, mely országokban a telepítést különböző uniós fejlesztési programok keretében lehetne finanszíroztatni.

    A rendszer bevezetésének és működtetésének várható közvetlen eredményei az önkormányzatoknál:

    – pénzmegtakarítás a rendszert bevezető településeken
    – szociális segélyekre szánt pénz felszabadulásával más fejlesztések válnak megvalósíthatóvá
    – munkahelyteremtés
    – vásárlóerő növekedése
    – az elszegényedő lakosság önbecsülésének növekedése
    – bűnözés csökkenése

    Gazdasági előnyök:

    – a helyben megtermelt energia révén csökkenő energiaimport szükséglet
    – GDP növekedés
    – széndioxid kvóta felszabadulása és eladása révén bevételhez jut a költségvetés
    – munkahelyteremtés révén fogyasztásnövekedés
    – adóbevételek emelkedése

    Politikai előnyök:

    Az a párt, amely felismeri a project gazdasági és társadalmi hasznosságának jelentőségét és meghirdeti megvalósítását, az elszegényedett térségben élő elkeseredett emberek számára jövőt és kiutat mutatva lesz képes e társadalmi csoport támogatását hosszútávon megszerezni.

    Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Kérem javaslatom szíves megfontolását, hogy közjót szem előtt tartva együtt gondolkodva találjunk megoldást problémáinkra hazánk felemelkedésének és gyermekeink jövőjének érdekében.

    Szívélyes üdvözlettel:

    Kovács János

    • Névtelen szerint:

      Ha mindez igaz lenne, akkor valahol nálunk nyugatabbra már rég megvalósították volna!

  13. kolovrat szerint:

    Kötelet a bűnöző cigány férgeknek!

  14. ..., szerint:

    Sajnos ez nem az első és biztos, hogy nem is az utolsó eset amit ez a semmire való emberfajta művel a Magyar emberekkel! Bedarálni és odarakni a disznók elé, vagy elevenen megnyúzni ezt a retket had érezze azt a fájdalmat amit ő okozott! Undorodom tőlük!!!!!!

  15. Névtelen szerint:

    Magyar Nemzeti Arcvonal – Népiszocialista Mozgalom

    http://www.facebook.com/hidfo.net

    Vörös Sólyom Munkacsoport

  16. Névtelen szerint:

    Nem az élet szinvonal,és nem a politikai elit tehet erről,és azokrol a büntettekről amik napjainkban folynak,ez mind neveltetés,vagy annak hiánya…,nem börtön kell ezeknek,ahol az igyis kevés ado fizetök pénzén jól elvannak,pl:sportolnak,meleg helyen mosnak,föznek,főzünk,tanittatjuk őket mi adófizetők(és még ráadásul dörzsöltebb bünözővé válnak).meg sem merem saccolni,hány forintba kerrül egy ilye ember rab tartása 1évre lebontva,de szerintem 1 napi tartásnál is olcsobb lenne megvenni a büntetésvégrehajtási intézménynek 1 darab GOLYOT…olcsobb,és ennek lenne elretentő értéke.pár ilyet kell fejbe lőni,a többi szarházi meggondolná,mikor bünözik…

  17. Névtelen szerint:

    Golyót neki, de nehogy gallyra vágja a kölrségvetést még ki is fizetem…

  18. Névtelen szerint:

    Hagyjuk már a sok ecsetelést!!!Sóbányába vele,nem kellenek örökösök!!!A munkaadójával tesz ilyent,ki kenyeret adott a szájába??Akkor majd mit fog tenni azzal az emberrel,ki nemet mond neki a kis rohadéknak!!!Vissza a halálbüntetést!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  19. Névtelen szerint:

    A kommunizmusban így kezelték a cigánykérdést:

    http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20121108-kadar-es-rakosi-kora-hogyan-bant-a-hatalom-a-roma.html

    Ideje lenne már véglegesen megoldani a dolgot!

Hozzászólás