Bayer Zsolt: Vérfertőzés
Magyar Hírlap: “Álláspont. A Telegraph című londoni lap internetes kiadása a napokban számolt be egy németországi eseményről.”
“A beszámoló arról szól, hogy a német kormány mellett működő Etikai Tanács fontos ügyben hozott határozatot, s tett ajánlást a kormánynak. A határozat lényege (egyszersmind a Telegraph cikkének címe): „A vérfertőzés alapjog”.
Majd a Telegraph beszámolójából megtudhatjuk, hogy a vérfertőzés-ellenes törvényt eltörölhetik Németországban azok után, hogy a kormány háttérintézményeként működő csoport kimondta, az ilyen típusú kapcsolat fiú- és lánytestvér között legális lehet. Az Etikai Tanács kijelentette azt is, hogy a vérfertőzés- ellenes törvény elfogadhatatlan beavatkozást jelent a „szexuális önmeghatározás jogába”. Szeretnék egy mondatot szó szerint idézni az angol szövegből: „The fundamental right of adult siblings to sexual self-determination is to be weighed more heavily than the abstract idea of protection of the family.” Magyarul: „A felnőtt testvérek szexuális önmeghatározásának alapjoga többet nyom a latban, mint a család védelmének elvont eszméje.”
Az Etikai Tanács azt is kimondta, hogy a vérfertőzés elítélése egy elavult társadalmi tabu csupán. A cikkből megtudjuk azt is, hogy egy ausztrál bíró már szintén kimondta ugyanezt, kimondva azt is, hogy a továbbiakban szükségtelen fenntartani ezt a tabut.
Nos, nyájas olvasó, íme Ön előtt áll az európai fehér ember, az őshonos fehér rassz önfelszámolásának újabb fontos lépcsője. És fölöttébb nehéz megszólalni ezek után. Azok után, hogy a német kormány fizetett tanácsadó testülete, mely magát ráadásul „Etikai Tanácsnak” merészeli nevezni, hitet tesz a vérfertőzés mellett.
Mi jöhet még ezek után?
Először is az, hogy ezeknek az ön- és közveszélyes, velejéig rothadt állatoknak az állásfoglalását számos ön- és közveszélyes, velejéig rothadt állat korlátozónak és antidemokratikusnak fogja érezni, és harcot fog indítani a „szabadságjogok” kiterjesztéséért. Mert mi az, hogy kizárólag testvérek számára teszik lehetővé (legálissá) a vérfertőzést? Mi lesz azokkal a szabad és liberális polgárokkal, akik anyjukkal, apjukkal, esetleg egyszerre mindkettővel szeretnék megélni a szerelem teljességét? Hát nekik nem jár a boldogság, a szabadság, a vérfertőzés alapjoga? Hát micsoda nácizmus már, hogy csak a bratyó feküdhet le a hugival! És a mamával miért nem, ha egyszer szereti, és mindketten akarják? És a fater miért nem kettyintheti meg a lányát, ha akarja, kívánja, szereti? Ugye-ugye! Aztán mi ez a korlátozás az életkorral kapcsolatban? Miféle ördögi, náci kitétel, hogy mindez csak „felnőtt” testvérekre vonatkozik? Hát ha egyszer tizenhét, tizenhat évesen jön a szerelem, akkor mi lesz? Ki tudná ezt szabályozni meg visszatartani?
Nem… Mégsem szeretnék cinikus lenni.
Ez tényleg a teljes pusztulás előszobája.
És csak egyetlen pillanatra gondoljanak bele abba, hogy hol tart az a civilizáció, amelyik ezt ki meri mondani. Miféle világ, miféle kultúra, miféle társadalom az ilyen? S mindezeken túl vajon mi lesz az „alapjogból” következően majdan megszülető életképtelen, idióta ivadékok sokaságával – hogy csak egyet említsünk a rémségek közül. Mi lesz? Majd azok a maradi, nevetséges, fejlődésképtelen egyedek eltartják őket, akik képtelenek haladni a korral, és nem legközvetlenebb vérrokonaikkal üzekednek, igaz?
Elmaradott társadalmi tabu a vérfertőzés tilalma – szól az ítélet.
Hát persze, hogy az. Végül is, majdnem minden az. Vegyük példának a Tízparancsolatot. Maga az elmaradottság, az ostoba társadalmi tabuk gyűjteménye. Vegyük mindjárt az elsőt: Ne ölj! Ugyan kérem! Ideje volna meghaladni ezt is. S persze, hogy ne legyen sokkszerű az újítás hatása, javaslom, hogy fokozatosan legalizáljuk az ölést. Legelőször csak a német Etikai Tanács tagjait legyen szabad megölni. És azokat, akik szerint a vérfertőzés szabadságától lesz szép az élet és teljes a szabadság.
Amúgy egyetlen kérdés: Ezek után csodálkozik még valaki, hogy fiatalok ezrei mennek Szíriába és Irakba a fényességes Nyugatról, hogy csatlakozván az Iszlám Államhoz fejeket vágjanak le a sivatagban?
(Ui.: vasárnap óta egy másik esemény tartja izgalomban az angol sajtót. Történt, hogy valahol Angliában egy család utazott a buszon. Papa, mama és az autista gyerekük. A gyerek valamiért sírva fakadt, mire a szülei énekelni kezdtek neki egy ősrégi angol gyerekdalocskát, ami valami malacokról szól, és a refrénnél viccesen röfögni kell. Ott röfögött a család az autista kisgyereknek, amikor odalépett hozzájuk egy kendős, muzulmán nő, és felháborodottan ordított, miszerint nevezett család rasszista, és azért röfögnek itten, hogy őt kigúnyolják. Ebből vita támadt, majd a sofőr megállt, és leszállította a semmi közepén az angol családot, mondván, menjenek gyalog tovább, ha már egyszer rasszisták.
Halálra vagyunk ítélve. Úgy, mint őshonos fehér rassz. És ha nem lázadunk fel, meg is érdemeljük a sorsunkat…)”
Bal-Rad komm: Mi nem használunk olyan nagy szavakat, hogy “őshonos fehér rassz”.
Mi csak azt tudjuk, hogy a rokonok házassága, s szaporodása az egész populációra kihat, – legyen a bármilyen rassz, vagy fajta, – faj. Még az állatoknál is.
A rokonházasságok engedélyezése, ezzel együtt a rokonok egymással való szaporodása, – az egész társadalom pszichikai, tudati és szellemi romlását idézi elő. – Ezt egyszerűbben; beltenyészetnek hívják… s ebből lesz majd az idióták társadalma, – melynek előjeleit már most is tapasztaljuk. – Főleg akkor, ha a kereskedelmi televíziók műsorába belenézünk.
Szellemileg visszamaradott gyermekek születnek majd, akiket sokkal könnyebb lesz folyamatos kontroll alatt tartani, – mint egy szellemileg egészséges, öntudatos állampolgárt.
Ezt megfejeli még, a kábítószerek legalizálása, a buzulás propagálása, – és kész az Új Világrend, liberális módra.
Bár nem kell ehhez liberálisnak lenni, – előfordultak már ilyen jelenségek Horthy úri Magyarországán is, – amikor is az arisztokrácia jó része sokszor egymás között házasodott. – Ezekből lettek aztán az “Arisztid és Tasziló” viccek és az egyéb gügye urakat kifigurázó vidám történetek.
“Úgyhoty kévemszépem kedvesh bahátaim, tisztelt uhaim és őgyeim!” – Ne lepődjenek meg majd a következményeken; Nemcsak az “őshonos fehér rassz” – hanem az egész emberiség halálán.
Bal-Rad
Akár tetszik, akár nem bizony vannak fajok, akik előszeretettel alkalmazzák ezt a szokást. Elsősorban a zsidóra ill a cigányra gondolok. Míg előbbi a vagyon, hatalom megtartása érdekében, az utóbbi egyszerű ösztönből cselekszik.
A liberális németek meg egyszerűen lejebb már nem is sülyedhetnek. Bár az állatokkal való nemi aktust már betiltották.
az állatokkal való nemi aktust az állatok védelmében tiltották meg, nem az emberi erkölcs védelmében 🙂
Ha amiatt is, ha nem nyuugati democsokrácia… Én nem követem
ez a hozzászólás így egy kicsit félresikerült, mert azt is lehet belőle érteni, hogy Ön az állatokkal fajtalankodik, csak hogy dacoljon a nyugati democsokráciával 🙂
A társadalmunk jelenleg vérfertőzésen alapul.Belterjes állatok gyakorolnak terrort.A média segítségével pedig halálos kórt terjesztenek az ifjúság körében(homoszexualitás,drogok,tolerancia és hasonló pokolra való mocskok).Ébredjetek!Cselekedjetek!
Bal-Rad komm: Mi nem használunk olyan nagy szavakat, hogy “őshonos fehér rassz”.
Csak nyugodtan használjatok, mert itt a Kárpát-medencében, de úgy általában Európában is őshonos a fehér rassz, ellentétben a cigánnyal, zsidóval, négerrel, mindenféle közel-keleti iszlámhívővel, és hát Európáról van szó, és ránk nézve is ez lesz nem soká a kötelező, ha nem tudunk kiugrani. Az ilyen etikai tanácsot a világ jobb helyein azonnal megkövezik.
Amúgy szükségtelen megint Horthyzni, mert a rokonok közötti házasodás nem csupán a két világháború közti elzsidósodott és amúgy is idegen származék arisztokraták között dívott, de kicsi és elzárt falvakban is volt rá példa, pl. dunántúli sváb falvakban, de gyanítom, hogy a magyar közösségen belül és másutt is előfordulhatott, ha nem is a cigányokra-zsidókra jellemző népszokásként.
a svédeknél is elharapózott a beltenyészet. mit találtak ki az okosok? négerekkel erősítették a genetikai állományt! – nem csak a németek idióták
Iszlám mocskokkal? napi 50 nemieröszakkal??? Így kell müködjön?
Tűrtél Magyar nagyon sokat, többet is mint eleget, ha nem vigyázol, tögyfád alól kilopják a földedet! MG
Gyurcsány orbán tandem már mindent kilopott, természetesen a többség nevében… NEMZETI SZOCIALIZMUST!!!
Ha mar tul sok lesz a beltenyesztet, meg mindig ott vannak az allatok.
Tudom, ez rossz vic volt
Judenland” MG
Azon gondolkodtam, h nem varom meg amig kotelezo lesz! 😀
Az se rossz. MG
A megveszekedett szélsőjobboldali politikai bulvárban utazó zugfirkász Bayer Zsolt kéjesen csámcsogó szösszenete helyett le lehetett volna közölni, mondjuk a Mandiner alábbi – mértéktartó – közlését is. Persze akkor valamivel nehezebb dolga lett volna az itt röfögő (na már én is, nem csak a muszlim nő?) rasszista mórickáknak (bár azok éppen azért mórickák, mert bármire képesek zsidózó-cigányozó-hottentottázó-biciklistázó böffenettel reagálni)
(MANDINER):
Német Etikai Tanács: Alapjog a vérfertőzés
2014. szeptember 25. 09:40
A vérfertőző szexuális kapcsolat önként beleegyező felnőttek közt olyan alapjog, ami felülírja a család védelmének absztrakt jogát – mondta ki a Német Etikai Tanács a Telegraph tudósítás szerint, szembemenve a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítéletével is. A német kormány nem fogja követni a testület javaslatait.
A vérfertőző szexuális kapcsolat önként beleegyező felnőttek közt olyan alapjog, ami felülírja a család védelmének absztrakt jogát – mondta ki a Német Etikai Tanács a Telegraph tudósítása szerint. A testület szerint a büntető törvénykönyv nem alkalmas arra, hogy társadami tabukat fenntartson.
A tanács határozata azután látott napvilágot, hogy egy családos testvérpár férfitagját három év börtönre ítélték vérfertőzését Szászországban. A testvérpár kis korában nem ismerte egymást, a férfi már felnőtt, a lány 16 éves volt, amikor találkoztak. Családot alapítottak, négy gyermekük van, ebből kettő fogyatékos. Az ítéletet a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is helyben hagyta.
A család felbomlott, miután a bírósági döntés következtében a gyermekeket elvették a szülőktől. Az etikai tanács szerint viszont a bíróság nem hivatkozhatott volna arra, hogy a vérfertőző kapcsolatból származó gyermekeknél nagyobb az esélye a fogyatékosságnak, mivel más párok esetében, ahol ugyanez a veszély fennáll, ez nem jogi akadálya a kapcsolat legalitásának.
A legtöbb európai országban a vérfertőzést bünteti a törvény, Franciaországban viszont Napóleon idejében eltörölték az ilyen irányú törvényeket. A Max Planck Intézet felmérése szerint a németek négy százalékának volt életében „vérfertőző tapasztalata”. A német kereszténydemokrata kormánypárt szóvivője szerint Angela Merkel kormánya nem fogja követni az etikai tanács javaslatait.
—————
Ja igen! Valaki mondja már meg Bayer Zsoltikának, hogy a “Ne ölj!” az az Ó-testamentumban a hatodik, a katolikus és evangélikus Bibliákban az ötödik parancsolat, de sehol sem az első. Látszik, hogy az életében nem volt még a kezében a Biblia.
O/P
Az egy külön kérdés, hogy ez a hír – még ha nem is Bayer Zsolt mocskos tollából lenn – miért olyan fontos egy Baloldali Radikális portálon?
O/P
Azért mert ezen pártállástól függetlenül minden normális ember kiakad. Jobb- és balradikális egyaránt. Ez egy hír, a boldog, szabad és a végtelenségig demokratikus európai élet apró szeletkéje, amin a Bayer Zsoca ugyanúgy kiakadt mint a BalRad szerkesztősége.
Hát biztosan ez ma az egyik kulcs-probléma.
****
Bayer maga is egy belterjes zsidó család sarja.
Vagy sváb külterjesé – ki tudja. MI NEM CSAK EZÉRT NEM SZERETJÜK 🙂 !!!!!!!!!!
De ez itt nem egy liberális oldal, bármennyire is szeretné elhinteni itt ezeket az eszméket a folyton nácizó-zsidózó-bringázó Főnix.
Még jó is, hogy nem az.Mindkét írással, a Bayerével és a kommentel is maximálisan egyet értek.
Tüzetesen végig is néztem, s kerestem Odesszit-Főnix kulcsszavait, de egyikben sem találtam meg. (Lásd: náci, zsidó, stb…)
Úgyhogy meg kell állapítanom: Itt maga Odesszit-Főnix a gyűlöletkeltés magva.
Gyűlöletével beszórja a földet, mint a mandragóra magjait.
Kedves Bohun!
Nem tudom, milyen “kulcsszavaimat” kerested a Bayer-cikkben. Akinek van egy csöpp ízlése, az érzi a különbséget Bayer csámcsogása és a Mandiner-hír tárgyilagossága között (hogy a már a Bal-Rad szerkesztőnek is sok “őshonos fehér rassz”-ról ne is beszéljek).
A zsidózást-cigányozást – ezúttal – nem Bayer Zsoltnak róttam fel, hanem Névtelen (2014/09/29 13:23), Névtelen ( 2014/09/29 13:27), Namivan, Durumó. MG hozzászólásainak. Névtelen (2014/09/29 14:27) és Sub Zero “nem mondják, csak mutatják”. Vagyis a hozzászólások abszolút többsége nyíltan vagy rejtve zsidózik-cigányozik-négerezik egy olyan témában, aminek semmi köze az esetleg érintettek etnikai hovatartozásához (persze nem a hozzászólók szerint, mert ők pontosan tudják, hogy a zsidók és a cigányok vérfertőzők – hiszen sok esetben ők tartották a gyertyát 😦 )
Egyébként a Mandiner cikkből kiderül, hogy Franciaországban immár kétszáz éve nincs törvény a vérfertőzésre, és nem tudok róla, hogy ott lényegesen több eset lenne, mint bárhol máshol. Az is kiderül a cikkből, hogy a Német Etikai Tanács egy olyan esettel kapcsolatban fordult a témához, amikor olyan embereket büntettek meg, akik nem is voltak tisztában azzal, hogy testvérek.
Főként azonban továbbra is az érdekel, hogy egy Baloldali Radikális portálon tényleg ez a legfontosabb téma?
O/P
Te meg a fiktív nickedet se írtad ide, Névtelenke. Hogyan lehet valakinek véleménye, ha még neve sincs?
Kedves Baloo!
Mossad ki a szemedet, és vedd észre az aláírást: O/P (azaz Odesszit/Phoenix).
Arról én nem tehetek, hogy ide az állítólagos Baloldali Radikális portálra a szélsőjobb-náci hozzászólók szabadon írhatnak, de engem eltiltott az Admin-2 attól hogy nickemmel szabályosan bejelnetkezve írjak véleményt.
O/P
Mivé lett Németország? Az a Sztálingrádnál elesett 180.000 elitkatona forog a sírjában!
Meglepődnétek, ha megírnám, hogy melyik kisebbség érdekében hozták a törvényt, de az nem a stájer és O/P azonnal rasszistázna…
Érdemes statisztikákat megfogni és áttanulmányozni, hogy az arab/moszlim világban mekkora a testvérek,unokatestvérel,másodunokatestvérek közti házasság. Meglepődnétek nem kicsit …
A fehér Európának ezen az úton meg vannak számlálva a napjai!A zsidók egy keverék rasszot akarnak létrehozni,egy minden szempontból retardált hulladék-állományt,hogy ők uralják a földgolyót!
Pont. MG
Kedves Bohun!
Olvastad ezt a két csodaszép hozzászólást?
Már megint zúdítják a burzsoá kultúra szemétjét.Tartsuk meg a védőtávolságot!
Melegházasság – kipipálva!
Belterjes házasság – kipipálva!
Pedofil házasság – folyamatban!
Szép, új világ! 🙂
Miféle pedofil házasság? Nekem 2 gyerekem van, az ilyen féreg a lábam előtt fog elvérezni, átvágott torokkal, s végig nézem! Teszi ezt ki írta: Májá Másíná!
Hát most az jön! Ezek a deviáns állatok mindenre képesek!
(Egyébként egyetértek veled, aki bántja a gyermekedet, azt nyírd ki!)
Bayer Zsolt ennél tehetségesebb, hogy bértollnokként bemocskolja magát. Nagyon jó írásai vannak, kitűnő történelmi-dokumentum filmjei, hangulatos útikalauzai, szellemes TV műsorai….kár érte
A belterjes szaporodás fajunk elkorcsosulásához vezet.Borsod megyében nemrég egy cigánynak a saját anyjától született gyereke.És ez nem is ritka eset.A putrik vérfertőző orgiái,degeneráltak szaporodása sötét jövőt sejtet.Sajnos elállatiasodott fehér emberek is keverednek cigányokkal.Ez pedig szégyen!Ha nem tudjuk megállítani a pestist,a dinoszauruszok sorsára jut a fehér ember!
Vagyis ránk is ránk fog zuhanni egy sok ezer tonnás meteorit? Ugyanis a dinoszauruszok emiatt, és nem a vérfertőzésük miatt haltak ki. Viszont túlélte meteorit becsapódást egy cickányféle, amely részben a mai rágcsálók, részben a mai majom félék, így az ember ősének is tekinthető
Mellesleg a melegvérű állatok között – az ember után – az egér-patkány-pocok típusú rágcsálók rendelkeznek a legnagyobb populációval. Aki tartott már ilyen állatot, az jól tudja, hogy náluk a “vérfertőzés” mindennapos gyakorlat – és ennek ellenére sem a degeneráció, sem a kihalás jeleit nem mutatják. Ez persze nem jelenti azt, hogy követni kellene a példájukat, csupán annyit jelent, hogy felesleges hülyeség áltudományos halandzsával alátámasztani különböző többé-kevésbé vérszomjas előítéleteket.
O/P
Tisztelt O/P!
Végigolvastam a hozzászólásait és lenne egy kérdésem önhöz: Ön lefeküdne a saját anyjával, húgával, vagy nővérével? Mert a hozzászólásaiból ítélve ön egyetért ezzel a fajta devianciával.
Kedves A.S.!
A nick-nevéből következően önnek súlyos skizofréniája van.
Rosszul ítélte meg a hozzászólásaimat. Én a rasszista, náci, kirekesztő típusú devianciákkal nem értek egyet, sőt szívből utálom őket. A vérfertőzés ügyét mondvacsinált problémának tartom, amit az is mutat, hogy ott ahol tiltja és bünteti a törvény, ott nagyjából hasonló az előfordulási aránya, mint ahol nem (Franciaország). Attól viszont valóban hányni tudnék, amikor valakinek (számomra elfogadható módon, mert én is hasonlóan gondolom) ellenszenves ez a fajta szexualitás, ám náci mórickaként ezt a devianciát azonnal az általa gyűlölt etnikumok faji sajátosságaként tünteti fel: “Hogy ki a vérfertőző, azt én mondom meg!” (Lueger és Göring után szabadon 😦 )
O/P
Tehát akkor nem támogatja a szülök és gyermekeik, és testvérek között létesített szexuális kapcsolatot! Ezt örömmel olvasom! 🙂
Ja, és örömmel látom, hogy még a pszichológiához is ért, és látatlanba, a hasára ütve megmondta, hogy skizofrén vagyok. Mert aki az Adolf Szamuely nick nevet választja, az csak az lehet? Vagy csak arról van szó, hogy az “Hogy ki a skizofrén, azt én mondom meg!” (Lueger és Göring után szabadon) 🙂
Nem egészen. Bár némi saram azért van.
a) Ha Ön dicséretes módon a saját valódi anyakönyvi nevét használja nicknek, akkor ebben az esetben őszintén kérem bocsánatát;
b) Ha Ön konstruálta a nickjét. akkor erősen feltételezhető, hogy a szándéka a nick-válaztással holmi asszociációk keltése volt. Kézenfekvőnek tűnik (bár – ismét önkritikát gyakorolok – nem nélkülözve némi enyhe előítéletet), hogy a cél az ADOLF Hitler – SZAMUELY Tibor asszociáció keltése volt. S ha valóban ez a helyzet, akkor bizony ebben erős skizofrénia érzékelhető. Talán nem kell elmagyaráznom, hogy miért … 🙂
O/P
Tehát aki használja az Adolf keresztnevet és a Szamuely vezetéknevet nick névként, az már skizofrén. Aha, értem. Nem lehet, hogy éppen ön a beteg? Ön, aki már mindenhol nácikat lát? 🙂
Szia O/P !
Nem véletlen írtam, hogy járjon utána a statisztikáknak, de úgy látom kissé lusta volt. Segítek hát egy linkkel, egy kattintás az egész így:
O/P-nek:
Romákhoz kapcsolódóan hasonló témában:
Ugyan az előző linken látszódik, hogy lényegében mára jelentősen csökkent a zsidóságon belüli rokonházasság aránya, ez elsősorban a múltban, a középkorban volt jellemző. Ahogy a nyugati világ fejlődött és kinyílt, az utazás könnyűvé válása révén és politikailag is megváltozott, úgy a zsidóság is kiszakadt a gettók zárt világából és ez ma már a diaszpórában szerintem csekély mértékű, Izraelben is kisebb arányú, mint a többi közel-keleti vagy akár mediterrán országokban.(lásd. első link statisztikáit)
A Mein Kampf mellett a kuruc.infot sem tartom mértékadó, elfogulatlan forrásnak etnikai ügyekben. Most nagyon nagyon visszafogott voltam.
O/P
Látszik, hogy bele se “lapoztál”. Főként izraelita kutatók művei alapján írták a cikket, tehát nem vádolhatók elfogultsággal:
T. Cohen, R. Vardi-Saliternik and Y. Friedlander,ELISABETH GOLDSCHMIDT, AMIRAM RONEN, ILANA RONEN,Moshe Feinmesser, Lilly Tell and Hay A. Levi,K. FRIED, A. MICHAEL DAVIES,H Costeff, B E Cohen, L Weller, and D Rahman,J Zlotogora, M S Shapiro, N. E. Morton, Janice Matsuura, R. Bart, R. Lew,Weinstein, Lenore B., Joel Charrow,Inbal Kedar-Barnes, Rozen Paul… Nem folytatom , te is megtalálod a statisztikák készítőit alább, mert bizony itt sok-sok statisztikából lett összeállítva a lényeg.
Figyelj csak faszikám! Áruld már el, hogy a zsidó mióta etnikum. Legalább olyan vegyesek, mint a nem létező ámerikai nésön. Az Ábrahám köldökéből való egységes származás nem több rémmesénél. Ha valaki valamiért gyűlöli őket, nálunk az véletlenül sem antropológiai sajátosságaikért teszi ezt, hanem a körön kívüliek iránt tanúsított viselkedésükért (cigányokra dettó ue. érvényes). Persze, a hátam közepére sem kívánom a sémi meg cigány antropológiai jegyek feldúsulását a magyar genetikai állományban.
A zsidó nem is rassz, így rasszista sem lehetek velük szemben. A ma élők több, mint 90%-a még csak nem is szemita, legfeljebb nyomokban, mivel a tényleg szemita arab terjeszkedés elől felfelé húzódó és a kazárok között befogadásra talált, a kazár vezetőrétegbe a szokásos módon beszivárgó, majd puccsot elkövető pokolfajzatok rabbijai a Talmud szellemében baszogatták a 6 éves korukat betöltött és az őshonos fehér rasszhoz tartozó kisfiúkat és kislányokat. Szóval, még antiszemita sem lehetek. Azt tudtad egyébként, hogy az antiszemita kifejezést az 1860-as években egy zsidó újságíró vezette be a köztudatba, hogy ugyanmá ne örökösen zsidókra mutogatást halljanak?
Kirekesztő pedig legfeljebb a beteges főkirekesztő, az egyiptomi fáraóktól átvett kiválasztottság tudatukkal önmagukat gettósító zsidók szemében lehetek, amikor nem fogadom el, hogy az Európában idegen zsidók engem, az őshonos magyart kirekesszék a saját hazámban.
Göring után szabadon pedig nyilván ti, zsidókáim vagytok a legautentikusabbak megítélni, hogy ki a náci. Én meg, hogy ki a zsidó.
Névtelen (2014/10/01 03:50) kommenteléssel élvez el – nála ez természetes 🙂
Pusztuljanak a mocskos zsidó patkányok,akik ezt kiagyalták,nyílván háttérhatalmi érdekből.Gyanítom, nem európai,normális öntudatú emberek agyában fogant meg ez az elmebeteg gondolat,hanem lealjasodott beltenyésztett rothadt cionista tetvektől.S most igen kimondtam a szitokszót nevén neveztem,bár ez azzal jár hogy admin törli,de gondolkozzon mindenki el hogy egy ilyen jövőben akar e élni,vagy határozott anticionnáci protestálásba kezd!
Egyszerűen hoztak egy törvényt a jelenleg még kisebbségük javára. Ugyanúgy mint nálunk a két váltópárt, ott is az uralkodó pártok a jövőre gondolnak. A jövőben többségbe kerülnek a bevándorlók(ha csak nem tör ki valami ribillió), tehát ők lesznek a jövő szavazói, ezért nekik kedveznek. Nálunk is él ilyen kisebbség.
Érdekes, hogy egyesek Bayer Zsoltot mocskolják, holott a mocskolódók is -állítólag- nemzeti érzelműeknek mondják saját magukat, és ha Bayert olvassuk, hallgatjuk, ő is színtiszta nemzeti. Végülis nem csodálkozom, hogy az ellenség hétrét görnyedve röhög rajtunk, és az orrunk előtt húzza ki a lábunk alól a magyar talajt! Meg is érdemeljük, ha minket magyarokat kiírtanak a zsidók, mert még saját magunk sem tudjuk, ki az ellenség, és ki a magyar testér!
Javítás: testvér