Ez is-az is!

Minden hiába! Összes erőinket mozgósítva nyomozunk a május másodikán Odesszában történt tragédia tetteseinek kézrekerítése érdekében, de erőfeszítéseink hasztalanok! A felbujtók és a végrehajtók egytől-egyig határainkon túl bujkálnak igazságszolgáltatásunk lesúlytani kész ökle elől. Oroszországban és a Dnyesztermelléken találtak búvóhelyre. Tudjuk kik ők!-csak nem férünk hozzájuk!-sopánkodott tegnap Kijevben Nyalókakirály amiatt, hogy még mindig nincs kézzelfogható eredménye a lendületes nyomozómunkának. Az odesszai tragédia ügyében. Amikor legalább 107 oroszajkú-zömmel kommunista-aktivistát gyilkoltak meg “ISMERETLEN” elkövetők.

tir

Pedig már az EU-is szorgalmazna valamiféle eredményecskét nyomozásilag, csak semmi nem jön össze.
“Az USA háborút szervez Oroszország elpusztítására”-jelentette ki a “Globovision” televíziós csatorna műsorában Nicolas Maduro venezuelai elnök.
Ezt az akciót egy globális olajháborúval indította Amerika, és 2015-ben kívánja kiterjeszteni. Venezuelát ugyanolyan módon igyekszik presszionálni az olajárak mesterséges leszorításával Washington, mint Oroszországot-mondta Maduro.
“Nem kell aggódni! Nem nézzük hátratett kezekkel Amerika terveit és akcióit. Most igazi ellenfelekre talált az USA”-idézi Nicolas Maduro szavait a “Globovision”.
Andrej Bileckij ezredes-Nyalókakirály “Azov” latorzászlóaljának mb. parancsnoka martalócai pusztulása fölött síránkozik mai facebook bejegyzésében.
Regéje szerint ma délelőtt hiénáin rajtaütött a milicia egyik rohamcsapata Peszkinél, és kinyúvasztott éppen féltucatnyi latort. Három másiknak van némi esélye, hogy valamennyire össze fogják tudni őket foltozni a sebészdoktorok.
Grúziában egy vásott unoka leckéztette meg a televízió előtt vadul hortyogó nagyapót. A “Tv Zvezda” tudósításából nem derül ki a gyerekcsíny helyszíne, csak az, hogy nagypapát sürgősen kórházba kellett szállítani.
A vásott unoka ugyanis tréfa gyanánt egy beizzított petárdát csúsztatott a hátrabicsaklott fejű, tágra nyitott szájjal a lóbőrt húzó nagypapa szabadon maradt fogsorai közé. Gyéduska tűzokádó sárkányként pattant föl-majd tette magát vízszintbe. Rajta valami égéscentrumban végeztek először javító műveleteket a doktorok, ma pedig a szájsebészek látnak munkához nagyapó fogsorai környékén. Állítólag túlóra is vár rájuk. A hírek szerint a bácsi “amúgy jól van”!-csak emígy nem. Legközelebb biztosan meggondolja a Tv-előtti szundíkálás ötletét. Szakértői vélemények szerint viszont a horkolási szokása az továbbra is megmaradt, sőt! A petárda hatásának köszönhetően-dacára bármily sikeres doktori beavatkozásnak-még ébrenléti állapotára is kiterjedt.
Az orvosi jelentésekből viszont kitűnik, hogy az utóbbi 24 órában húsz ismertté vált petárdabaleset történt. Grúziában
Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

16 hozzászólás a(z) Ez is-az is! bejegyzéshez

  1. Tanító szerint:

    Az rendben van, hogy az ártatlan orosz és/vagy civil gyilkoló zsoldosok szenvedésein poénkodtok (megérdemlik, maguk keresték a bajt), de vegyétek már magatokat észre, hogy egy ártatlan grúz öregemberen poénkodtok akinek hülye volt a gyereke!! Nem méltó hozzátok ez b+! Te szeretnél egy petárdát a szádba b+??

  2. varga istván szerint:

    vannak videofelvételek odesszai mészárlásrol-például rendör századosrol ki láthatoan irányit de pisztolyát elövéve lövöldöz is-egyértelmü a helyzet-probláma azzal van hogy putyin zsido s mint ilyent nem érdekli gojok halála-mégegyszer putyin zsido s egy zsidot nem érdekel hogy mennyi goj pusztul el hatalmi játszmáikban–egy igazi orosz azonnal elsöpörné oroszokat gyilkolászo zsido-fasizta-usazsoldos bandát…

  3. Joey szerint:

    Miért, téged érdekel, hogy mennyi zsidó pusztul el? Ha nem érdekel, akkor mi problémád van azzal, hogy a zsidó Putyint sem érdekli, hogy mennyi goj pusztul el a hatalmi játszmákban?

    • vitorla123 szerint:

      Hat ukrán katona elesett, három pedig megsebesült a szakadárok támadása következtében a Donyeck melletti Piszki településnél – adta hírül keddi közleményében az Azov önkéntes belügyi alakulat, a térségben szolgáló ezredük parancsnokára hivatkozva.

      hirdetés

      A Kijev által december 9-én egyoldalúan életbe léptetett tűzszünet óta nem szenvedtek el ilyen súlyos veszteséget az ukrán fegyveres erők a kelet-ukrajnai konfliktus térségében. A tűzszünethez a szakadárok nem csatlakoztak ugyan, de lényegesen csökkent támadásaik intenzitása, valamint Grad rakéta-sorozatvetőkkel és más nehéztüzérségi fegyverekkel sem lőttek azóta ukrán katonai állásokat, illetve civil célpontokat. Katonai források szerint míg korábban napi átlagban mintegy negyven támadást hajtottak végre a szakadárok a hadműveleti övezetben, addig az utóbbi időszakban átlag tizenkettőt.

      Előző nap a hadműveleti parancsnokság közlése szerint nyolc támadás érte az ukrán alakulatokat, köztük a Piszkinél lévő állásokat is. A szakadárok aknavetőkkel és kézi lőfegyverekkel támadták a donyecki nemzetközi repülőtér új terminálját. A létesítményt védő ukrán katonák és a szakadár fegyveresek között közelharc bontakozott ki, amelyben három ukrán katona és tizennégy kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár vesztette életét. Ez utóbbiról Petro Porosenko ukrán elnök számolt be hétfői sajtótájékoztatóján.
      Az államfő véleménye szerint megvan a veszélye annak, hogy hosszú időre befagy a kelet-ukrajnai konfliktus, amelyet az országhatáron kívülről generált konfliktusnak nevezett, utalva a szakadárokat segítő orosz állampolgárságú zsoldosokra, katonákra és hírszerzőkre.
      December közepén Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Kelet-Ukrajnában tevékenykedő megfigyelői csoportjának helyettes vezetője szintén azon véleményének adott hangot, hogy noha enyhült a szeparatista tüzérségi támadások intenzitása, továbbra is fennáll a kockázata a konfliktus eszkalálódásának a térségben.

    • Névtelen szerint:

      Joey!
      Engem érdekel. Dögöljön meg az összes zsidrák.

      • Joey szerint:

        Jó duma, csak meg van a veszélye, hogy majd helyetted más dönti el, hogy ki zsidó és ki nem az. Így pedig, ha egyszer esetleg téged is a zsidók közé sorolnak majd, akkor azt nem tudom, hogy hogyan fogod magadban feldolgozni. … de, hogy akkor nem lennék a helyedbe az biztos 🙂

    • varga istván szerint:

      tévedsz-szent-koronát nem érdekli senki faji származása-mindenki egyenlö elötte–de arrol nem tehetek hogy világ gazember vezetöiröl többnyire kiderül hogy zsidok-pedig az összemberiség létszámához képest elennyészö számuk

      • Joey szerint:

        Igazad van! De amit kimondottan keresel, azt jó eséllyel fogod megtalálni. Tehát, ha én kimondottan azt keresem, hogy a zsidók így meg úgy, akkor előbb vagy utóbb de meg is fogom találni. Ha azt keresed kimondottan, hogy a fehér emberek (mint amilyen Te is vagy feltételezhetően), mennyire szarháziak, akkor azt is meg fogod találni. Szóval sajnálom, de a Te fajodból is számos szar alak került ki … ez milyen érzés? 🙂 Szóval, ha leírod ide a fajtádat, akkor megkereshetjük a fajtádnak a legmocskosabb élősködőit, csak, hogy tisztában legyél vele 🙂

      • mecseki vadász szerint:

        AKI EMBERNEK HITVÁNY, AZ MAGYARNAK SE JÓ!

  4. Jakócs Gábor szerint:

    A tőkés a gazember, származásától függetlenül!Őket kel munkatáborokba vinni,teljes vagyon elkobzás után!

Hozzászólás